A férfi teke Szuperliga 21. fordulójában Nyíregyházán vendégszerepelt az Investment Közutasok Kaposvári TK. Az ifjúságiak szoros meccset játszottak, a hajrát a Közutasok bírták jobban, így 3:1 arányban nyertek.

A felnőtt mérkőzést remekül kezdte az Investment párosa. Pintér György az első két szettben parádézott, a másik kettőt is megnyerte, több, mint 100 fát hozva csapatának. Wagner Mihály is jól játszott, három szettet megnyert, a negyedik ugyan gyengébbre sikerült, de a két kaposvári így is kiváló kezdést produkált. Egy sor után 3:1-re, 173 fával vezettek a Közutasok.

A második sor a hazaiaknak kedvezett. Nagy Gergő szoros párharcban 5 fával kikapott. Kis Richárd a nyíregyháziak legjobbjával próbálta tartani a lépést, két szettben sikerült közel kerülnie hozzá, de a korábbi válogatott játékos Fehér Béla 4:0 arányban nyerte a párharcot. A nyírségiek kiegyenlítettek csapatpontok tekintetében, de a vendégek faelőnye így is tetmes volt (128 fa), így az utolsó sorra az volt a kérdés, hogy a vendégek tudnak-e minimum egy pontot szerezni a mérkőzés megnyeréséhez.

Horváth László hamar bizonyította, hogy rajta nem fog múlni. Az első két szett megnyerése után a harmadikban döntetlenre végzett ellenfelével, amivel biztossá vált, hogy az Investmentesek nyerik a mérkőzést. Eközben Sághy Tamás ugyan megszenvedett a pályával, de visszafogottabb teljesítménye ellenére is nyert, így a kaposváriak 6:2 arányban nyerték a mérkőzést.

A Közutasok 11 ponttal továbbra is a tabella 10. helyet foglalják el, de 1 pontra megközelítették a Nyíregyháza és a Köfém csapatait. Előbbiek a már bajnok Szeged csapatát fogadják az utolsó fordulóban, míg utóbbi épp Kaposvárra látogat, várhatóan aki ezt a mérkőzést nyeri, az szerzi meg a 8. még bentmaradást érő helyet, hozzátéve, hogy a székesfehérváriaknak a döntetlen is elég.

Eredmények: Nyíregyházi TK - Investment Közutasok Kaposvári TK 2:6 (3215 - 3378)

Finta Zoltán 499 - Pintér György 611 (0:4)
Szilágyi Sándor 513 - Wagner Mihály 574 (1:3)
Szojka Miklós 570 - Nagy Gergő 565 (3:1)
Fehér Béla 587 - Kis Richárd 547 (4:0)
Mogyorósi Péter 534 - Horváth László 561 (1,5:2,5)
Kastura Zsolt 512 - Sághy Tamás 520 (2:2)

Eredmények: Ifjúsági mérkőzés: Nyíregyházi TK - Investment Közutasok Kaposvári TK 1:3 (973 - 1015)

Molnár Dávid 508 - Fajtai Bálint 497 (2,5:1,5)
ifj. Szojka Miklós (Végvári Krisztián) 465 - Fajtai Arnold 518 (1:3)

Címkék: bentmaradás, kiesés, közutas, szuperliga, tabella, teke, Kaposvár, sport