A Magyar Labdarúgó-szövetség Dvorschák Gábor jogosulatlan szerepeltetése miatt egy pontot levont az NB II-ben kieső helyen álló Kaposvári Rákóczitól - írja az nso.hu. A 31 éves hátvéd másfél héttel ezelőtt az Ajka ellen 3–1-re elvesztett bajnoki mérkőzésen lépett pályára jogosulatlanul. A Rákóczi illetékesei ugyanis úgy gondolták, hogy az a sárga lap, amelyet Dvorschák tavaly ősszel, az ETO FC Győr tartalékcsapatában, az ETO Akadémiában, a megyei bajnokságban kapott, beszámítást nyer az NB II-es bajnokságba is.

Dvorschák valójában a Vasas elleni bajnokin gyűjtötte be az ötödik sárga lapját, a Rákóczi téves számítása szerint azonban ez már a Gyirmót ellen bekövetkezett, ők ugyanis a megyei I-ben kapott lapot is beszámították, ezért aztán a futballista – szintén tévedésből – kihagyta a Szeged-Csanád elleni bajnokit, de a következő fordulóban már játszott, és sárga lapot kapott – az ötödiket – Fáy utcában.

A szabályok értelmében így jogosulatlan játék miatt az MLSZ egy pontot, hivatalból eljárva levont a Rákóczitól, melynek hátránya így a bajnokság vége előtt két fordulóval hat pontra duzzadt a 17. helyezett, még bennmaradást érő pozícióban tartózkodó Csákvár mögött. A Rákóczi az utolsó két körben idegenben a Soroksárral és otthon a Doroggal csap össze.

Címkék: kaposvári rákóczi, pontlevonás, labdarúgás, sport