2021.05.16 - Vasárnap
Mózes, Botond
13ºC / 19ºC
Borult

Küzdeni a végsőkig 2021. Május 04. - Kedd 10:55 | Címkék: bentmaradás, KAPOSVÁR, Közutas, Teke, Szuperliga, Sport, kiesés, tabella

Újabb pontszerzési esélyt szalasztottak el a kaposvári tekések. Most már 4 fordulóban minimum 5 pont kell a szuperligás tagsághoz.

A férfi teke Szuperliga 18. fordulójában Ajkán vendégszerepelt az Investment Közutasok Kaposvári TK.

Az ifjúsági mérkőzésen Fajtai Arnold ismét kitett magáért, jó eredménnyel szerzett pontot, összességében viszont az ajkaiak kiegyensúlyozott teljesítménye győzelmet ért a hazaiaknak.

A felnőtt mérkőzés első sorában jól kezdtek az Investment játékosai, Pintér György és Horváth László is megnyerte az első három szettet, ezzel pedig mindkét csapatpont a vendégeké lett. Ezután sajnos mindkét játékosnál jött egy rövidzárlat, ráadásul a hazaiak csereembere remekül hajrázott, így az addig felépített 74 fás kaposvári előnyból mindössze 14 fa maradt.

A második sorban Wagner Mihály gyengén kezdett, a második szettől összeszedte magát, de ez is kevésnek bizonyult a végig remeklő Nagy Lajos ellen, aki 99 fát vert ellenfelére.

Nagy Gergő kisebb sérülése ellenére is a Közutasok legjobb eredményét elérve szerzett újabb pontot, így két sor után a kaposváriak álltak jobban a csapatpontok tekintetében, az össz ütött fa viszont az ajkaiaknak kedvezett 49 egységgel.

Az utolsó sorban Németh Tibor ellenfele 315 fával állt féltávnál, amivel akkora előnyt szerzett, amit a gyenge második 60 gurítása ellenére sem tudott ledolgozni a Közutasok játékosa.

Illés Richárd gyengébban kezdett, a második és harmadik szettben nyerni tudott, sőt az utolsó teliben 21 fás előnyt épített fel, amit aztán egy hibákkal teletűzdelt tarolás követett, így a hazai játékos behúzta a szettpontot, illetve a csapatpontot, mellyel elúszott a döntetlen az Investmentesek számára, az Aka 5:3 arányban nyerte a mérkőzést.

Sokat érhetett volna a 4:4 a kaposváriaknak, bár még mindig van lehetőség a bentmaradás kiharcolására, igaz ehhez a hátralévő 4 fordulóban minimum 5 pontot kell szerezniük. A Közutasok elsőként az FTC csapatát fogadják hazai pályán, majd utaznak Szegedre és Nyíregyházára végül pedig a Köfém SC utazik Kaposvárra az utolsó fordulóban. Nem egyszerű a feladat, de nem is lehetetlen, a Közutasok végig küzdeni fognak, hogy megtartsák az immár 10 éves első osztályú tagságot.

Eredmények: Ajka Kristály SE - Investment Közutasok Kaposvári TK 5:3 (3333 - 3232)

Fodor Szilárd 542 - Pintér György 554 (1:3)
Magyar Attila (Berzsenyi László) 541 - Horváth László 543 (1:3)
Nagy Lajos 602 - Wagner Mihály 503 (4:0)
Dr. Tóth Zoltán 540 - Nagy Gergő 576 (2:2)
Tóth László 540 - Illés Richárd 523 (2:2)
Tóth Martin 568 - Németh Tibor 533 (3:1)

Eredmények: Ifjúsági mérkőzés: Ajka Kristály SE - Investment Közutasok Kaposvári TK 3:1 (1028 - 1004)

Nagy Máté 522 - Fajtai Arnold 548 (1:3)
Szabó Zsombor 506 - Fajtai Bálint 456 (3:1)

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás