A férfi teke Szuperliga 17. fordulójában a Kazincbarcikai Vegyész TSE csapatát fogadta az Investment Közutasok Kaposvári TK. Az ifjúsági mérkőzést a dobogós helyen álló vendégek kiegyensúlyozott teljesítménnyel nyerték, a hazaiak pontját Fajtai Arnold szerezte újabb szép eredményével.

A felnőtt mérkőzés első sorában Ander Tamás kiváló játékkal szerezte meg a barcikaiak első pontját, Kis Richárdnak szettpontra sem volt sok esélye. A másik párban Horváth László remekelt, majdnem 50 fával verte ellenfelét, viszont a szabályrendszernek köszönhetően a csapatpontot mégsem szerezte meg, mivel a szettpontok tekintetében Szabó Zoltán végzett jobban. A vendégek 39 fás előnybe kerültek.

A második sor sem sikerült jobban a Közutasoknak. Orosz István is 600 fa fölé került, Wagner Mihály csak egy szettpontot tudott szerezni ellene, míg Illés Richárd végletekig kiélezett küzdelemben 5 fával maradt alul Ragályi Tamással szemben. A vendégek 4:0-ra, 82 fával vezettek.

Az utolsó sorban így már csak a döntetlen lett volna elérhető az Investmenteseknek. Pintér György meg is szerezte ehhez az egyik szükséges csapatpontot és 35 fát is hozott, viszont a Sághy-Kálny páros kikapott, így némi meglepetésre a Kazincbarcika 7:1 arányban, 60 fával nyerte a mérkőzést.

A kaposváriak nem tudták megismételni a Szentgotthárd elleni hazai teljesítményt, bár nem jelentősen esett vissza a csapateredmény (50 fával), ráadásul a vendégek "szárnyaltak", saját bevallásuk szerint még soha nem dobtak 3500 fal feletti eredményt és ez a kettő a Közutasok vesztét okozta. Folytatás egy hét múlva Ajkán.


Eredmények

Investment Közutasok KTK - Kazincbarcikai VTSE 1:7 (3472 - 3532)

Kis Richárd 548 - Ander Tamás 635 (0:4)
Horváth László 626 - Szabó Zoltán 578 (1,5:2,5)
Wagner Mihály 581 - Orosz István 619 (1:3)
Illés Richárd 572 - Ragályi Tamás 577 (2:2)
Sághy Tamás (Kálny Krisztián) 554 - Martinkó Miklós 567 (2:2)
Pintér György 591 - Ivanyik Dávid 556 (3:1)

Ifjúsági mérkőzés

Investment Közutasok KTK - Kazincbarcikai VTSE 1:3 (1075 - 1101)

Fajtai Bálint 494 - Dobrosi Attila 543 (0:4)
Fajtai Arnold 581 - Ivanyik Dávid 558 (2:2)

Címkék: kazincbarcika, teke, kaposvár, sport