A férfi teke Szuperliga 15. fordulójában a 4. helyezett Thermalpark Szentgotthárdi VSE-t fogadta az Investment Közutasok Kaposvári TK csapata. Az ifjúságiaknál sima vendég győzelem született, a tehetséges vasi páros esélyt sem adott a hazaiaknak - írják beszámolójukban a közutasok .

A felnőtt mérkőzés sem kezdődött jól a kaposváriaknak. Horváth László nagy hátrányba került az első két szett után, utána ugyan megnyerte a másik kettőt, de a szentgotthárdi játékos így is nyert 25 fával. Sághy Tamás az első szettet megnyerte, ezután viszont mindegyikben alulmaradt, ez a pont is a vasiaké lett. Az első sor után 2:0-ra, 48 fával vezetett a Szentgotthárd.
A második sorban Wagner Mihály remekelt 3:1-es szettaránnyal, 600 fa feletti eredménnyel simán gyűjtötte be a csapatpontot. Nagy Gergő ezúttal nem tudta azt a kiemelkedő játékot hozni, ami a közelmúltban jellemző volt rá. Bár az elért 596 fa nem kevés, de ellenfele a vendégek legjobb eredményét elérve nyert, így két sor után 3:1-re vezettek a vasiak, míg összfa tekintetében a Közutasok vezettek 4 fával.

A záró sorban Németh Tibor csak egy szettet tudott nyerni, így a gotthárdiak megszerezték a 4. csapatpontjukat is. Pintér György nehezen lendült játékba az első pályán, utána viszont remekelt, pontszerzéséhez kétség sem férhetett, a nap legjobb ererdményét érte el, így az Investmentesek szerezték a több ütött fáért járó két pontot és 4:4-es döntetlennel zárult a mérkőzés.

A megszerzett 1 tabellaponttal a Közutasok a tabella 7. helyén állnak, de nagyon sűrű a mezőny alsó fele. A Kazincbarcika szinte biztos kiesőnek tekinthetó, előttük viszont 5 csapat is 9 ponttal áll, közülük még bárki bentmaradhat vagy akár ki is eshet.

A következő fordulóban a 3. helyen álló Répcelak csapatához utaznak a kaposváriak.

 


Investment Közutasok KTK - Thermalpark Szentgotthárdi VSE 4:4 (3526 - 3477)
 
Horváth László 574 - Cseh Bence 599 (2:2)
Sághy Tamás 569 - Somodi Károly 592  (1:3)
Wagner Mihály 609 - Cserpnyák Martin (Pákai Zsolt) 542 (3:1)
Nagy Gergő 596 - Walcher Roman 611 (2:2)
Németh Tibor 554 - Cserpnyák Árpád 574 (1:3)
Pintér György 624 - Horváth Viktor 559 (3:1)
 
Ifjúsági mérkőzés:
Investment Közutasok KTK - Thermalpark Szentgotthárdi VSE   0:4  (1029 - 1155)
 
Fajtai Bálint 519 - Karba Noel 592 (0:4)
Fajtai Arnold 510 - Cseh Máté 563 (1:3)

Címkék: Teke, Szentgotthárd, Közút, sport