A Békéscsaba jutott döntőbe a női röplabda Extraligában, miután az elődöntő keddi, negyedik mérkőzésén 3-2-re legyőzte idegenben a Kaposvár csapatát, ezzel kiharcolta a továbbjutást - írja az MTI. A vendégeknél az előző találkozón is sérült ütő, Glemboczki Zóra mellett Tóth Gábor nem számíthatott a szlovák feladó Barbora Kosekova és a szerb átló Marta Drpa játékára sem - előbbi hétfőn pozitív koronavírustesztet adott, utóbbi pedig keddre belázasodott. Mindez azt jelentette, hogy a BRSE három kezdőjátékosa nélkül próbálta meg felvenni a harcot a hazaiakkal.

Ennek megfelelően sokkal magabiztosabban kezdett a Kaposvár, a viharsarkiak szokatlan felállásukban csak keresték önmagukat, így a szerb légiósai által vezetett hazai csapat könnyedén húzta be az első szettet.

A második játszmára összeszedte magát a BRSE, amely az amerikai Lindsey Vander Weide ponterős támadásainak, Cicic Marija egyre jobb feladójátékának, valamint kiváló nyitásainak köszönhetően ugyanolyan könnyedén egalizált, ahogy nem sokkal korábban hátrányba került.

A harmadik szett hozta a legkiegyenlítettebb küzdelmet, a hazaiaknál Tatjana Matic és Sara Klisura, a vendégeknél Vander Weide és a ciprusi Manolina Konsztantinu szállította a pontokat. A BRSE a játszma derekán ugyan három ponttal meglépett, de a hajrá így is döntetlenről indult. Ebben Tóth csapata volt a magabiztosabb, ezzel fordított és közel került a döntőhöz.

A negyedik szettre a válogatott Szűcs Kinga váltotta Maticot a Kaposvárban, de támadásait többször is pontot érően blokkolták a vendégjátékosok. Ennek ellenére is fej fej melletti volt a küzdelem, mert hazai oldalon a mindössze 17 éves center Kump Alíz remekül játszott. Konsztantinu nagyszerű sánca után három ponttal elhúzott a BRSE (15-18), de a hajrá előtt fordított a Diamant, majd a lendületét kihasználva egyenlített.

A döntő etap első felében a kevesebbet rontó BRSE irányított, és bár a térfélcsere után a Kaposvár 8-12-ről kiegyenlített, a vendégek első mérkőzéslabdájukat kihasználva bejutottak történetük hatodik döntőjébe.

 A BRSE eddig minden fináléját megnyerte - 2014 és 2018 között sorozatban ötször volt bajnok -, a legutóbbi, befejezett idényben harmadikként zárt. A Kaposvár a legutóbb bajnok Vasassal találkozik a bronzmérkőzésen.

Szasa Nedeljkovics: – Visszatekintve a sorozatra, megvoltak a lehetőségeink. Jól kezdtünk, majd volt két ötszettes meccs, ami a mi oldalunkra is dőlhetett volna. Úgy gondoltam, hogy a kezünkbe tarthatjuk a meccset, de a csabaiak a legjobb pillanatban a legjobb játékukat tették a pályára, ami nekünk nem sikerült. Gratulálok nekik és sok sikert kívánok a döntőben.

Tóth Gábor: – Az első szettben nem hittünk magunkban, ami problémát okozott és nehéz volt felállni belőle. Mint a szezonban oly sokszor nemcsak taktikából és technikából vizsgáztunk jelesre, de szívből és lélekből is. Ez eredményezte ezt a sikert, ami jelenlegi helyzetünkben hatalmas dolog!


Női Extraliga elődöntő, 4. mérkőzés:
1. MCM-Diamant Kaposvár – Swietelsky-BRSE 2:3 (17, –18, –23, 20, –13)
Kaposvár. V: Mezőffy, Horváth M.

DIAMANT: Király-Tálas 7, Matics 16, Bodovics 5, Helics 11, Kliszura 29, Kump 15. Csere: Szpin, Hegyi (liberók), Szűcs K. 8, Szedmák. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

BRSE: Vander Weide 23, Pekárik 9, Zhidkova 14, Konsztantinu 19, Grudina 7, Cicic 7. Csere: Molcsányi (liberó), Szatmári. Vezetőedző: Tóth Gábor.

Aki lemaradt, itt visszanézheti a teljes mérkőzést:

Címkék: 1.MCM-Diamant, Békéscsaba, elődöntő, vereség, sport, Kaposvár