Szombaton 19 órától a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése vár az 1. MCM-Diamant Kaposvár Extraligás női röplabda csapatára. A lányok Swietelsky-Békéscsaba ellen lépnek pályára a budapesti Ludovika Arénában, a Magyar Kupa elődöntőjében.

- Már a négy közé kerüléssel is klubrekordot állítottunk fel, de ezzel még nem laktunk jól, és szeretnénk tovább javítani az eredményen. Nagy kihívás ez a számunkra, de nagyon motiváltak vagyunk, és ha elhisszük, hogy sikerülhet a döntőbe kerülés, akkor ezt meg is valósíthatjuk. Mindegyik csapat számára nagy lehetőség ez, és a csabaiak ellen igazi ki-ki mérkőzésre, egy hosszú csatára számítok. Azt ígérhetem, hogy taktikailag és mentálisan is alaposan fel fogunk készülni ellenfelünkből - fogalmazott Szasa Nedeljkovics vezetőedző.

A csapat szombaton délben már a helyszínen edz, az esti mérkőzést élőben közvetíti sz M4Sport + televíziós csatorna. A másik ágon – szombaton délután négytől – a Nyíregyháza és az UTE csap össze egymással.

Vasárnap már a helyosztókat rendezik, 16 órától a bronzmérkőzést, 19 órától pedig a finálét.

Címkék: 1.mcm-diamant kaposvár, magyar kupa, röplabda, sport