A Pénzügyőr címét megvédve megnyerte a férfi röplabda Magyar Kupát, miután a vasárnapi döntőben 3-0-ra legyőzte a Kaposvárt a Ludovika Arénában. A budapestiek vezetőedzője, Jókay Zoltán pályafutása során tizedszer emelhette magasba a Magyar Kupát, ugyanis tavalyi PSE-s sikerét megelőzően a Vasas női csapatával összesen nyolcszor ünnepelhetett. A Kaposvár 2016 óta először játszott ismét döntőt a sorozatban - írja az MTI.

A címvédő PSE története negyedik, a Kaposvár pedig 24. kupadöntőjére készült: a fővárosiak 1/2-es, a somogyiak 18/5-ös mérleggel álltak a sorozat fináléjában. A Fino 2016-os aranyérme óta először jutott döntőbe, Jókay Zoltán tanítványai az elmúlt öt szezonból viszont negyedszer játszhattak a trófeáért.

Az együttesek a bajnokságban kétszer találkoztak a mostani idényben, Budapesten 3-0-s, Kaposváron 3-2-es Pénzügyőr-győzelem született. A kupadöntőt is - melyet a helyszínen tekintett meg Koch Róbert, a magyar válogatott szövetségi kapitánya - a címvédő kezdte jobban, a háromszoros klubvilágbajnok, január közepén szerződtetett brazil center Pedro Luiz Santos remekül játszott, a PSE a Kaposvár "fegyverével", azaz a rendkívül ponterős centerjátékkal lepte meg ellenfelét. A szett második felére rendezte sorait a Kaposvár, de ez csak hatpontos hátránya csökkentésére volt elég.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A második játszma első felében Kovács Zoltán szerezte a Pénzügyőr pontjainak nagy részét, de a somogyi együttes 16-nál így is utolérte ellenfelét. Ezzel azonban ellőtte minden puskaporát erre a szettre, a PSE azonnal visszaállította a három-négypontos különbséget és 55 percnyi játék után közel került a címvédéshez.

A harmadik felvonás első labdamenete után a Kaposvár a mérkőzés során először vezetett, de Rása Alex ászát követően 7-6-nál már a fővárosiak voltak előnyben. Ezúttal Reffatti da Costa fejezte be sikeresen a legtöbb támadást, bizonyítva, hogy a Pénzügyőr komplettebb csapat riválisánál. A Kaposvárból az orosz Vitalij Melnyikovon kívül senki nem tudott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, így Kovács Zoltán támadásával a PSE 80 perc után újabb kupagyőzelmét ünnepelhette.

A mezőny legeredményesebbje éppen az előző évi fináléban bokasérülést szenvedett Kovács volt 21 ponttal.

A bronzérmes Vegyész RC Kazincbarcika lett, amely a Kecskemét gárdáját győzték le délután 3-0 arányban.


LV Sport Pénzügyőr SE-Fino Kaposvár SE 3-0 (21, 19, 22)

a legeredményesebb játékosok: Kovács Z. 21, Pedro 12, Reffatti 11, illetve Melnyikov 16, Horváth K. 10

Bronzmérkőzés:

Vegyész RC Kazincbarcika-Kecskeméti RC 3-0 (22, 23, 14)

Címkék: Röplabda, Pénzügyőr, ezüstérem, Magyar Kupa, döntő, Fino, Kaposvár, sport