A Merkantil Bank Liga 24. fordulójában a tabella utolsó előtti helyén álló Aqvital FC Csákvár ellen lépett pályára a Kaposvári Rákóczi. A hazaiak pályája használhatatlanná vált a szibériai hideg következtében, így a felek a felcsúti Pancho Arénában léptek pályára.

A találkozó nem kezdődött jól a Kaposvár számára, hiszen a nagy elánnal futballozó csákváriak már az első negyed órában több lehetőséget is kidolgoztak, s Sejben Viktor jó egyéni megmozdulása után a vezetést is megszerezték. A folytatás sem alakult jobban, hiszen egy védelmi hiba után ismét Sejben elé került a labda, a támadó pedig ezúttal a jobb alsóba gurított. A csákváriak szélsője ráadásul akár el is dönthette volna a mérkőzést az első játékrészben, hiszen a duplája után még kétszer is ziccerbe került, de Pogacsics Krisztián életben tudta tartani a reményeket.

A fordulásra a Rákóczi mestere, Várhidi Péter hármat is cserélt, hogy megfordítsa a meccset, de a gólszerzésig annak ellenére se jutottak el, hogy a csákváriak a második félidőt már emberhátrányban játszották Posztobányi Patrik kiállítása miatt. A Kaposvári Rákóczi a vereséggel a tabella 16. helyére esett vissza.


Aqvital FC Csákvár–Kaposvári Rákóczi FC 2–0 (2–0)
Felcsút, Pancho Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Görög (Király, Ország).

Aqvital FC Csákvár: Markek – Major, Tányéros, Vaskó, László N. – Posztobányi, Mészáros D. – Kocsis B. (Koch, 87. p.), Mim (Nándori, 90. p.), Sejben (Baracskai, 79. p.) – Daru. Vezetőedző: Visinka Ede.

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Ur (Nagy T., 54. p.), Dvorschák, Gál (Andric, a szünetben) – Nagy J. (Farkas B., a szünetben), Zsirai, Erdei, Zólyomi, Hadaró – Balázs Zs., Szarka (Vachtler, a szünetben). Vezetőedző: Várhidi Péter.

Gólszerző: Sejben (14. és a 25. p.).

Kiállítva: Posztobányi (41. p.).

Sárga lap: Posztobányi (15. p.), Vaskó (87. p.), illetve Ur (42. p.), Zsirai (62. p.), Nagy T. (73. p.).

Címkék: Csákvár, NB2, Kaposvári Rákóczi, labdarúgás, sport