A 11. helyen álló Békéscsabát fogadta vasárnap kora délután a 15. helyen álló Rákóczi a Merkantil Bank Liga 23. fordulójában. A mérkőzést a vendégek kezdték jobban és az első fél órában sorra dolgozták ki a veszélyes helyzeteket, gólra azonban egyiket se tudták váltani.

A 36. percben fordult a kocka: egy kontrát követően Szarka Ákost csak szabálytalanul tudták megállítani a békéscsabaiak a 16-oson belül, amire jött is a sípszó. A büntetőt Balázs Zsolt értékesítette.

A fordulást követően belassult a játék. A hazaiak ráültek az eredményre, ami jó megoldásnak tűnt, főleg úgy, hogy Király Patrik kiállításával a 64. perctől emberelőnyben játszhattak.

A 93. percben azonban jött a dráma. A vendégek utolsó szabadrugásukból egyenlíteni tudtak Paudits Patrik segédletével. Ezzel pedig a Békéscsaba pontot mentett a Rákóczi Stadionban. A döntetlennel a Kaposvári Rákóczi maradt a 15. helyen a tabellán, a Békéscsaba pedig egy helyet előre ugrott.

Várhidi Péter, Kaposvári Rákóczi FC: – Minőségben egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, így bravúrnak érzem, hogy sokáig egy-nullára tudtunk vezetni. Ezt az előnyt azonban illett volna megtartani, de sajnos az utolsó percben gólt kaptunk. Hozzáteszem: a magyar futballban elképesztően sok gól születik a hosszabbításban, amit a koncentráció számlájára lehet írni. Nem ültünk rá az eredményre, hiszen a kontrákból voltak lehetőségeink, de az utolsó passzok hiányoztak.

Preisinger Sándor, Békéscsaba 1912 Előre: – A mérkőzés folyamán végig domináltunk, bizonyítottuk, hogy mentálisan és fizikálisan is rendeben vagyunk. Ami viszont borzasztó az a helyzetkihasználásunk, amit hetek óta mutatunk. Nyolc-kilenc helyzet kellett ahhoz, hogy rúgjunk egy gólt, ami nem is helyzetből született. Ilyen szempontból mélyen vagyunk, de ez kvalitás kérdése. A játékunkat a tizenhatosig nagyszerűen felépítjük, eljutunk beadásokig, helyzetekig, de ezek rendre kimaradnak. Ezúttal is ennek köszönhetjük azt, hogy ez a mérkőzés döntetlennel zárult. Mindent tiszteletem a Kaposvárré, hiszen derekasan küzdöttek és helyenként jól is játszottak

Aki lemaradt, itt visszanézheti a meccset:

Kaposvári Rákóczi FC–Békéscsaba 1912 Előre 1–1 (1–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, zárt kapuk mögött. V.: Szőts (Becséri, Kovács G.).

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Ur, Dvorschák, Lakatos Cs. – Nagy J., Zsirai, Erdei (Szabó A., 88. p.), Balog A. (Szederkényi, 80. p.), Hadaró – Szarka, Balázs Zs. (Andric, 65. p.) Vezetőedző: Várhidi Péter.

Békéscsaba 1912 Előre: Uram – Nagy S., Farkas M., Bora – Horváth P. (Fazekas L., 85. p.), Szabó P., Király P., Kasik (Lukács R., a szünetben) – Kovács Á. (Styecz, 71. p.), Paudits, Máris. Vezetőedző: Preisinger Sándor.

Gólszerzők: Balázs Zs. (36. p. – 11-esből), illetve Paudits (93. p.).
Kiállítva: Király P. (64. p.).
Sárga lap: Zsirai (42. p.), Lakatos Cs. (59. p.), Hadaró (63. p.), Dvorschák (72. p.), illetve Király P. (9. p.), Lukács R. (81. p.), Bora (88. p.), Fazekas L. (94. p.).

Címkék: Békéscsaba, Rákóczi, labdarúgás, Kaposvár, sport