Alaposan megismerheti egymást a Vasas és a Kaposvár hölgykoszorúja napjainkban, ugyanis a két együttes két héten belül három alkalommal is egymásnak feszül. A Magyar Kupa-negyeddöntő első felvonását hazai pályán a somogyiak nyerték még kedden 3:1 arányban, vasárnap este pedig már bajnoki rangadó következett a fővárosban.

A Diamantnak akkor maradt esélye az alapszakasz harmadik helyére, ha három pontot érő sikert arat a Folyondár utcában. A vendégek ennek megfelelően a kellő összpontosítással és pontos nyitásfogadással vágtak neki a találkozónak, és néhány perc leforgása alatt négy pontos előnyt szereztek.

Az azerbajdzsáni válogatott center, Harcsenko szép megoldásokkal tűnt ki, a túloldalon pedig Török Kata tartotta a frontot. Király-Tálas szemfüles húzása után már 14:20 állt a táblán, a végeredményt pedig Bodovics remek nyitása alakította ki.

A szett után nem fojtotta magába a véleményét a Vasas lengyel szakvezetője, ennek ellenére továbbra is a somogyiak diktálták a tempót. A piros-kékek aztán elkapták a fonalat, nagy sorozatba kezdtek, és 7:14-ről 21:18-ra fordítottak. A játszma sorsa nem mindennapi csatában, a ráadásban dőlt el 26:24 arányban, Gamma-Popovics pontjával.

A harmadik játékrész bővelkedett parádés labdamenetekben, és 22:22 után a Diamant biztosította be az újabb szakaszsikert.

A folytatásban jobbára egymás hibáiból éltek a csapatok, majd újra rátalált a helyes útra a Challenge Kupa elődöntőse. Szűcs villanása után 10:17 volt az eredmény és a többiek is nagy kedvvel bombázták a rivális térfelét. A 103 perces összecsapás Harcsenko nyitásával ért véget, miután lecsorgott a labda a Vasas térfelére.

Szasa Nedeljkovics: "Hasonló meccs volt mint a keddi Magyar Kupa-találkozó. Magabiztosak voltunk az első játszmában, majd vezettünk a másodikban is, de tudtuk, hogy bármikor visszajöhet a mérkőzésbe a Vasas. Kevésen múlt a második szett. Szerencsére a harmadik játszma végén sikerült visszafordítani a javunkra az eredményt. A folytatásban újra magabiztosak voltunk. Örülök a győzelemnek."

Vasas Óbuda - 1. MCM-Diamant Kaposvár 1-3 (-17, 24, -22, -17)

Budapest, Folyondár utca, zárt kapuk mögött. Vezette: Bátkai-Katona, Vári.

Vasas: Zsernovics 10, Gioti 7, Gamma 20, Török 18, Strunjak 2, Fábián. Csere: Juhár (liberó), Caliskan 8, Windisch, Kiss G., Tettamanti 2.
Vezetőedző: Jakub Gluszak.

Kaposvár: Bodovics 5, Helics 21, Kliszura 10, Harcsenko 14, Király-Tálas 7, Szűcs K. 10. Csere: Szpin, Hegyi (liberók), Szedmák, Kump, Matics.
Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

Az eredmény alakulása: I. játszma: 6:8, 11:16, 14:21. II. játszma: 5:8, 12:16, 21:18, 24:24. III. játszma: 8:7, 13:16, 20:21. IV. játszma: 7:8, 10:16, 13:21.

 

 

Címkék: Vasas, Extraliga, Diamant, sport