Brkics centerezésére egy Rivers dupla érkezett a sarokból, majd a légiós faulttal együtt is a gyűrűbe juttatta a labdát, a somogyiak kezdtek jobban - írja a bb1.hu. Remek ritmusban kosárlabdáztak a felek, ráadásul a vezető csapat kiléte is változott többször, izgalmas mérkőzésre volt kilátás (8-7). Egypontos pécsi vezetésnél Hendlein is a pályára került, és ha már ott volt, be is dobott egy büntetőt (11-11). Nem estek be a hazai triplák, miközben a PVSK már hármat is a helyére küldött, ezzel pedig a vezetést is megszerezte a negyed végére a csapat . 15-19.

Bár a második felvonás első két pontját a vendégek szerezték, ritmust váltott a Kaposvár és kiegyenlített (21-21). Curry az első somogyi triplát értékesítette, ezzel pedig a vezetést is megszerezte. Csakúgy, mint az első tíz percben, itt is felváltva potyogtak a kosarak, öt és fél perccel a nagyszünet előtt egál volt az állás (27-27). Megint a PVSK-nak volt egy jobb periódusa, mínusz négynél kért időt Nikola Lazics. A játékosok betartották a szezon közben érkező vezetőedző szavait, egy utolsó másodperces triplával pedig kiegyenlítettek a félidő előtt. 39-39.

A fordulás után 6-0-át repesztettek a vendégek, Curry törte meg a kaposvári kosárcsendet (41-45). Két jó támadással – köztük egy triplával – zárkóztak a kék-fehérek, egyre kiélezettebb végjátékra volt kilátás (46-47). Egymás után potyogtak a kosarak, aztán egyre több hibát vétett a Pécs, le is hívta az övéit Dragan Alekszics (57-51). Továbbra sem jöttek a baranyai kosarak, jó periódus után várhatta a záró játékrészt a KKK. 59-53.

null

Krnjajski egy szép testcsel után gyorsan nyolcra növelte a hazai előnyt, ami Curry betörésével kétszámjegyűre váltott (63-53). Kemény védekezésre váltottak a csapatok, pontszegényebb volt ez a pár perc mint a többi, de a KKK előnye továbbra is kitartott (68-57). Nőtt a hazai fölény, miközben az idő egyre csak fogyott, nagy csodára volt szüksége a Pécsnek a győzelemhez (72-58). Funderburk 2+1-es kosarával nyolcra olvadt a somogyi előny, két perc, negyvenhat másodperccel a vége előtt. Riverst találták meg üresen a festékben a társak, majd Curry hozzá egy duplát, ezzel pedig eldőlt a mérkőzés. A Kaposvári KK végül megszerezte zsinórban a harmadik győzelmét is. 76-64.


Kaposvári KK - PVSK-VEOLIA 76-64 (15-19, 24-20, 20-14, 17-11)

V.: Földházi T., Papp P., Pozsonyi L.

Kaposvár: Curry 20/6, Krnjajski 5, Baki -, Rivers 21, Révész 6. Cserék: Puska -, Miliszavljevics 20/12, Hendlein 1, Bogdán 3/3.

Pécs: Ruják 7/3, Carev -, Funderburk 17/9, Demeter 2, Brkics 14. Cserék: Lewis 8, Dragasevics 8/6, Budimir 7, Meleg 1.

Címkék: pécs, kaposvári kk, kosárlabda, sport