15-6-os vereséget szenvedett a Kaposvári VK a Budapest Honvéd otthonában a férfi vízilabda OB I. szerdai mérkőzésén - írja a Kapospolo.hu.

Hosnyánszky Norberték komolyan bekezdtek a KVK ellen, a hazaiak pedig már a félidőben 8-2-re vezettek. A somogyiak a folytatásban már jobban összpontosítottak, de Surányi László tanítványai így sem tudták megszorongatni a fővárosiak dolgát.

A kaposváriak szombaton már az UVSE együttesét fogadják a Csik Ferenc Versenyuszodában.

Szivós Márton: "A Kaposvár formája miatt komolyan vettük a mérkőzést, kimagasló védekezéssel és remek kapusteljesítménnyel arattunk magabiztos győzelmet. Voltak hibák a játékunkban, de amit elterveztünk, sikerült megvalósítani, így összességében elégedett lehetek a csapat produkciójával."

Surányi László: "Azzal a szándékkal érkeztünk a fővárosba, hogy meglepjük a Honvédot is, ám a játékosaink legbelül talán nem hittek magukban, meglehetősen bátortalanul kezdtük a meccset. Kértem a fiúkat, hogy távolról is próbálkozzanak, ám a lövéseink pontatlanok voltak, míg ellenfelünk végig hatékonyan és koncentráltan vízilabdázott."


E.ON Férfi Vízilabda OB I – 10. forduló
Budapest Honvéd – Kaposvári VK 15-6 (3-0, 5-2, 3-2, 4-2)

Gólszerzők: Illés 3, Hosnyánszky 3, Kiss 2, Decker 2, Chilkó, Fejős, Manhercz, Molnár, Ekler ill. Dobos 2, Mijic 2, Juhász-Szelei, Vékony.

 

Címkék: Budapest Honvéd, Kaposvári VK, vízilabda, sport