A kilencedik helyezett Miskolc ellen kezdi a novembert a Kaposvári Vízilabda Klub OB I-es csapata - írja a klub honlapja. A borsodiak eddig nyolc mérkőzést játszottak az idei bajnokságban, a mérlegük pedig négy győzelem, egy döntetlen és három vereség. Legutóbb a KSI-t verték 15-10-re.
A KVK épp a KSI ellen szerezte meg első győzelmét a legutóbbi mérkőzésén, a Miskolc ellen azonban várhatóan több kell majd Surányi László tanítványaitól.
A két együttes a nyáron már összecsapott egymással a Magyar Kupában. Akkor a somogyiak a remek első félidei teljesítményüknek köszönhetően 10-8-ra nyertek Biros Barnabásék ellen.
A Csik Ferenc Versenyuszodába ismét visszatérhetnek majd a nézők, a szurkolóknak azonban be kell tartaniuk a legújabb járványügyi szabályokat. Minden harmadik ülőhelyet foglalhatják csak el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni (az egy háztartásban élőknek is).
A közvetlenül egymás mögött lévő ülőhelyeket nem foglalhatják el a nézők, az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell biztosítani.
A sportrendezvény során a nézők - a nézőtéren kialakított ülőhelyeken kívül - 1,5 méteres távolságot kötelesek egymástól megtartani, különösen a páholyokban, a sportrendezvény szünetében, vagy helyszínen található vendéglátó üzletben. A mérkőzéseken továbbra is kötelező a szájmaszk használata.
A Miskolc elleni bajnoki szombaton 16 órakor kezdődik.
Címkék: Miskolc, távolság, néző, Csik Ferenc Versenyuszoda, OB I., maszk, koronavírus, KVK, sport, Kaposvár