A hazai pályán még veretlen Gyirmót FC Győr vár a Kaposvári Rákóczi csapatára a másodosztály következő fordulójában. A somogyiak jó formában várják az összecsapást, hiszen a legutóbbi öt tétmérkőzéséből négyet is megnyertek Várhidi Péter tanítványai.

"A Gyirmót az egyik élcsapata a bajnokságot, nagyon jó minőséget képvisel. Attól függetlenül, hogy nem a feljutást jelentő helyeken állnak, de legalább olyan jó játékerőt tudnak felvonultatni, mint a DVSC. Sok mérkőzésüket láttam, egy nagyon szervezett társaság, amelyben sok olyan játékos van, aki képes gólt szerezni. Nem is véletlen, hogy szinte mindig betalálnak. Mi folyamatosan dolgozunk a taktikai változásokon, a játékosok ezeket egyre jobban kezdik elsajátítani. Mindig győzelmi szándékkal lépünk pályára, de a vírushelyzet megnehezítheti a dolunkat, hiszen bármikor, bárki kieshet. Remélem, hogy ezúttal is mindenki negatív lesz és egy nagyon jó meccset tudunk majd játszani." - nyilatkozta a kaposvári klub honlapjának Várhidi Péter, vezetőedző.

A vasárnap 17 órakor kezdődő összecsapást a hazaiak a negyedik, a somogyiak pedig a tizennegyedik helyről várják.

Címkék: Gyirmót, előzetes, meccs, Rákóczi, sport