A Magyar Kupa-győztes Vasas Óbuda otthonában játszotta le első felkészülési mérkőzéseit az 1. MCM-Diamant Kaposvár Extraligás női röplabdacsapata. Csütörtökön este a somogyiak kerekedtek felül, egy nappal később pedig visszavágott a házigazda.

Sasa Nedeljkovic együttese július közepén kezdte meg a felkészülést, így a több hetes hazai munka után ráfért már a lányokra, hogy mérkőzés-szituációban is felmérjék, hol tartanak. A csapat utoljára március 6-án lépett pályára, így csaknem fél év elteltével mindenki izgatottan várta a kezdést. A fővárosban, a Folyondár utcai edzőcsarnokban a csütörtök esti első találkozón nagyon harapott a Diamant, és a koncentrált játék meghozta a szép eredményt.

A Diamant az első játszmában 6-8-as állás után magabiztos, pontos játékkal simán került előnybe. A második szettre is megmaradt az előzőekben látott forgatókönyv, annyi különbséggel, hogy a Vasas kevesebbet hibázott, ám így is csak megközelíteni tudta a somogyiakat. A harmadik játszmában Klisuráék a nyitásokkal és a támadásokkal is alaposan megnehezítették a piros-kékek dolgát, és a ráadás-szett is a vendégek diadalával ért véget.

Fotó: vasasvolley.hu
Fotó: vasasvolley.hu

Pénteken ismét összecsapott egymással a két együttes. A kaposvári oldalon a válogatott feladó Tálas Zsuzsanna helyén a fiatal Kalmár Viktória irányított. A hazaiak blokkban és mezőnyben pontosabban dolgozva nyerték meg az első felvonást, és a folytatásban is kézben tartották az irányítást. A mieink többször is visszazárkóztak többpontos hátrányból, rész-sikerre azonban ezen az estén nem futotta a erejükből.


Vasas Óbuda – 1. MCM-Diamant Kaposvár 0-4 (-14, -19, -16, -21)

Vasas: Fábián, Török 9, Ambrosio 4, Windisch 8, Takács 3, Kalicanin 5. Csere: Juhár, Mihály (liberók), Zernovic 11, Kiss G. 7, Strunjak 7, Tettamanti 1. Vezetőedző: Jakub Głuszak

Kaposvár: Tálas 3, Szűcs K. 15, Bodovics 5, Helic 13, Klisura 16, Djuric 12. Csere: Szpin, Hegyi, Szerencsés (liberók), Kump 3, Szedmák 8, Matic 1. Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic


Vasas Óbuda – 1. MCM-Diamant Kaposvár 4-0 (22, 19, 20, 19)

Vasas: Fábián 4, Zernovic 11, Ambrosio 6, Windisch 14, Török 9, Kalicanin 3. Csere: Juhár, Mihály (liberók), Takács D. 10, Strunjak 7, Kiss G. 5, Tettamanti 7. Vezetőedző: Jakub Głuszak

Kaposvár: Kalmár 3, Matic 6, Bodovics 2, Helic 8, Klisura 6, Djuric 13. Csere: Szpin, Hegyi (liberók), Szedmák 8, Szűcs K. 9, Kump 2. Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic

Címkék: 1.mcm-diamant, vasas, röplabda, sport