Az idei nyáron is javában tart már a „Mozdulj Balaton!” strandi szabadidősport rendezvény sorozat. A helyi szervezők ebben az évben 33 település 38 strandján várták, illetve az előttünk álló hétvégén is várják a szervezett keretek között sportolni szándékozókat - közölték szerkesztőségünkkel a szervezők.

A program július 11-én, szombaton rajtolt, és a mozogni vágyók több sportágban is kipróbálhatják magukat minden hétvégén. A pályák adta lehetőségek figyelembevételével, kispályás foci, strandröplabda, strandkézilabda, tollaslabda, lábtenisz, petanque, valamint a vízben űzhető sportágakban van lehetőség versenyek szervezésére, indítására. Az idei rendezvénysorozat utolsó mozgalmas napja most szombaton, augusztus 22-én lesz, augusztus 29-én pedig a már jól megszokott helyszínen, Vonyarcvashegyen zárul a program a „Mozdulj Balaton!” Sporttalálkozóval.

mozdulj balaton

A programok javasolt kezdési időpontja 14 óra lesz, de sok függ majd az időjárás alakulásától is. A kialakított pályákat és a strandokra telepített sporteszközöket egyébként bárki szabadon használhatja a rendezvényeken kívül, a hét minden napján. Az idén kapcsolódott be a programba a kővágóőrsi Pálkövei strand; Balatonfüred, Gyenesdiás, Balatonszárszó, Balatonszemes és Balatonföldvár pedig továbbra is két-két stranddal vesz részt az eseményeken. 

A „Mozdulj Balaton!” eseménysorozat helyszínei:

Ábrahámhegy – Községi strand
Alsóörs – Községi strand
Badacsonytomaj – Badacsony strand
Balatonakali – Községi strand
Balatonakarattya – Bercsényi strand
Balatonalmádi – Wesselényi strand
Balatonberény – Községi strand
Balatonboglár – Platán strand
Balatonederics – Községi strand
Balatonfenyves – Balatonfenyves-alsói szabadstrand
Balatonföldvár – Keleti strand/Nyugati strand
Balatonfüred – Kisfaludy strand/Esterházy strand
Balatonfűzfő – Tobruk strand
Balatongyörök – Községi strand
Balatonlelle – Napfény strand
Balatonőszöd – Községi strand
Balatonszárszó – Községi strand/Móricz Zs. utcai strand
Balatonszemes – Berzsenyi utcai strand/Hullám strand
Balatonszepezd – Községi Strand
Balatonvilágos – Aligai strand
Csopak – Községi strand
Fonyód – Sándor-telepi strand
Gyenesdiás – Diási Játék strand/Gyenesi Lidó strand
Keszthely – Városi strand
Kővágóörs – Pálkövei strand
Révfülöp – Császtai strand
Siófok – Ezüstparti strand
Szántód – Községi strand
Szigliget – Községi strand
Tihany – Hajóállomás strand
Vonyarcvashegy – Lidó strand
Zamárdi – Kossuth utcai szabadstrand
Zánka – Községi strand

Címkék: Mozdulj Balaton, foci, strand, kosárlabda, röplabda, sport