Július 18-án ünnepli 30. születésnapját a magyar női strandröplabdázás legeredményesebb játékosa, Lutter Eszter, aki egyedüliként mondhatja el magáról, hogy hatszor szerzett országos bajnoki címet ebben a sportágban.

Emellett szép nemzetközi eredmények is a nevéhez fűződnek, és egy hosszú teremröplabdás pályafutást is a magáénak tudhat. A RÖAK Kaposvár klasszis játékosa az idén sem szeretné az aranyéremnél alább adni párjával, Szombathelyi Szandrával, de már a civil életére is egyre nagyobb hangsúlyt fektet.

Hogy kezdődött a röplabdás pályafutásod?

Nagymamámék udvarában állandóan röplabdáztunk, és egyszer szóltak a szüleink, hogy menjünk el egy Vasas-meccsre – emlékezett vissza a kezdetekre Lutter Eszter. – 2002. január 7. egy nagyon fontos dátum az életünkben, hiszen ezen a napon kezdtünk el a testvéremmel, Lizával röplabdázni a piros kékeknél, éppen édesapám névnapján. Hat esztendőt töltöttem a Vasasban, és korosztályos szinten majdnem mindent megnyertünk. Már ekkor is strandröplabdáztam, Nyári Virág lánya, Porubek Lilla volt a partnerem, akivel U17-es és U19-es bajnokságot nyertünk.

A sikeres kezdetek után miként alakult a folytatás?

A Vasastól igazoltam az Újpestbe, ahol juniorként a felnőttek között is bemutatkozhattam, és itt volt a csapattársam Szombathelyi Kitti, akivel négy nyáron keresztül strandröplabdáztunk. A következő állomás a TF volt, ahol a második évben az a Gubik János edzett minket, aki jelenleg is a trénerünk, és ebben az időszakban álltunk össze Lakatos Enikővel. Egymás után négyszer lettünk magyar bajnokok Enikővel, a harmadik után jött a nagy lehetőség, hogy ne menjünk vissza a terembe, hanem maradjunk a homokon. Éltünk is ezzel, hiszen korábban ilyenre Magyarországon még senkinek sem volt lehetősége.

Egy páratlan sikertörténet egyik főszereplője lettél – és maradtál, hiszen a Lakatos Enikővel megszerezett négy bajnoki cím után két alkalommal Szombathelyi Szandrával is elhódítottad az elsőséget.

Ma már csak és kizárólag a strandröplabdára koncentrálunk, melyre úgy tekintünk, mint egy küldetésre. Ki akarjuk járni az utat, hogy a fiataloknak legyen lehetőségük arra, hogy strandröplabdázóként nőjenek fel. Az egyik nagy hátrányunk a nemzetközi porondon, hogy huszonévesen kezdtük el űzni versenyszerűen a sportágat, vetélytársaink pedig gyermekkoruk óta csak ezt csinálják. Óriási előrelépés lenne, ha komoly strandröplabda-képzés indulna a fiataloknak. Jó irányba kezdett haladni a sportágunk, amit az bizonyít, hogy Hajós Artúr és Stréli Bence negyedik helyen végzett a legutóbbi ifjúsági olimpián. Ez minden idők legjobb eredménye. Bízunk benne, hogy felismerik a sportág lehetőségeit, és a Magyar Röplabda Szövetség támogatja és segíti majd a strandröplabdázást, hogy még eredményesebb lehessen hazánkban.

Mit jelent számodra a strandröplabda?

A strandröplabda az életem, a kedvenc elfoglaltságom, és szerintem az a legnagyobb kincs az életben, ha azzal foglalkozhatsz, amit a legjobban szeretsz.

Mivel foglalkozol a profi játék mellett?

Egy szerb gimnáziumi röplabda csapatom van, őket edzem öt éve. U17-es és U19-es korosztályban is indultunk a MAFC színeiben az utánpótlás országos bajnokságon. Nagyon szeretem a lányokat, az iskolát, és az edzői tevékenykedést. Valószínűleg még hosszú éveken át fogok velük foglalkozni. Kevesen tudják viszont rólam, hogy átalános iskolás koromtól kezdve arra készültem, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karára fogok jelentkezni. A gimnáziumban matek és fizika fakultációra jártam, és a BME előkészítő rajzoktatásain tanultam. Voltak viszont építészmérnök ismerőseim, akik mondták, hogy le kellene mondanom az élsportról, ha ezt az utat választom. Annyi éjszakába nyúló rajzolásról meséltek, hogy amikor két hét volt már csak a jelentkezési lap leadásáig, meginogtam. Nem tudom miért, és hogyan, de kitaláltam, hogy inkább elmegyek a Testnevelési Egyetemre. Eszem ágában sem volt akkor testnevelő tanárként dolgozni, viszont egyetemi diplomát szerettem volna egy emlék hatására szerezni. Kislányként ki kellett töltenünk egy adatlapot az iskolában, és mindkét szülőmnél a legmagasabb iskolai végzettséget jelölhettem meg. Annyira büszke voltam rájuk, hogy akkor elhatároztam, mindenképpen szeretnék én is egy diplomát, hogy az én gyerekem is tudjon majd hasonlóan érezni, mint én akkor. Így is lett. Bsc-n elvégeztem a Testnevelő-edző szakot, majd az Msc végeztével Gyógytestnevelő- testnevelő tanár végzettségem lett. A röplabda edzői képesítésemet is az egyetemen szereztem, és mellette egy OKJ-s személyi edző tanfolyamot, illetve egy funkcionális edző képzést is sikeresen teljesítettem. Az elmúlt hónapokban pedig elvégeztem egy OKJ-s lakberendező iskolát, amivel egy gyerekkori álmom vált valóra.

Mivel töltöttétek az elmúlt hónapokat?

A kialakult helyzetben kihasználtuk, hogy olyasmire is jutott időnk, amire korábban nem. Sok időt tölthettünk együtt a párommal, és a kutyánkkal. A kertet szépítgettük, kerti bútort építettünk, és sokat sütögettünk, bográcsoztunk. Emellett természetesen otthon edzettünk. A korlátozások után nagyjából visszaállt a rend, és az edzéseké lett a főszerep. Sajnos kondi terembe sokáig nem mehettünk, valamint a homokon való mozgást is sokáig kellett nélkülöznünk, de most már újra napi két edzésünk van, és keményen dolgozunk, hogy ismét elérjük a célunkat.

Hamarosan kezdődik az idei országos bajnokság, mik a terveitek?

A cél ismételten a bajnoki címünk megvédése. A nemzetközi mezőnyben a kialakult helyzet miatt sajnos nem tudjuk megméretni magunkat, de azt gondolom, hogy itthon is nagyon kemény csaták várnak ránk.

Hogy vonnád meg az elmúlt harminc év mérlegét?

Én a legnehezebb napokon is a legjobbat próbálom kihozni magamból, és a környezetemből is. Maximalista vagyok, mindig 120 százalékon próbálok teljesíteni, bármiről is legyen szó. Ennek eddig meg lett az eredménye, mivel szerintem az elmúlt hat évem egy csoda. Felfoghatatlan számomra, amiket elértem, de egy biztos, hogy ez azoknak az embereknek is a sikere, akik körülöttem vannak, akikkel körül veszem magam. A családom, a csapattársaim, az edzőim, mind-mind részesei ennek a csodának. Köszönöm nekik, hogy mindenben számíthatok rájuk. A jövőben is komoly célokat fogok kitűzni magam elé, legyen szó a sportról, vagy akár a civil életről.

Lutter Eszter

Született: Budapest, 1990. 07. 18.

Strandröplabda

Hatszoros országos bajnok (2014., 2015., 2016., 2017., 2018., 2019.). Az év magyar strandröplabdázója (2015., 2016., 2017., 2018., 2019). Kontinentális-kupa 3. (2014. Portugália és 2014. Dánia, 2019. Grúzia). Négyszeres egyetemi bajnok.

Hóröplabda

Magyar bajnok (2018.), Európa-bajnoki 9. (2018.).

Teremröplabda

Kétszeres bronzérmes az UTE színeiben (2011., 2016.). Magyar Kupa 3. hely (TFSE). Háromszoros egyetemi bajnok.

Címkék: lutter eszter, születésnap, sport