A Budapest Honvéd házigazdaként 4-2-re legyőzte a sereghajtó és már kiesett Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának szerdai játéknapján. Agilis letámadással kezdte a mérkőzést a vendégcsapat, amely ennek köszönhetően még a kapura is veszélyt jelentett. A kispestiek állták a rohamokat, többször ígéretes akciót vezettek, majd a 20. percben háromérintős kontra végén - Levkovich kidobta, Mezghrani beadta, Gazdag belőtte - megszerezték a vezetést. Ezt követően a Honvéd mezőnyfölénye egyre inkább egyértelművé vált, a kaposvári gárda játékában az agresszivitás már nem párosult kellő lendülettel.

Szünet utáni kényelmességére ráfizetett a Honvéd: a Rákóczi előbb nagy helyzetet hagyott ki, majd szabadrúgás után Bévárdi csúsztatott fejesével egyenlített. A felpaprikázott kispestiek négy perccel később úgy vették vissza a vezetést Hidi lövésével, hogy előtte les miatt tévesen egy szabályos góltól fosztotta meg őket Antal játékvezető. Gazdag pazar átemelésével a 65. percben már kétgólos volt a különbség, a hátralévő időben pedig rutinosan lassította és a mezőnyben próbálta tartani a játékot a házigazda. A vendégcsapatba a kispadról friss erők érkeztek, és miután egy kontrából - Levkovich fölösleges kifutását kihasználva - sikerült csökkenteniük a különbséget, a hajrában beszorították ellenfelüket. Volt egyenlítési lehetősége is a Rákóczinak, kontrából viszont ismét a hazaiak találtak be ezzel lezárva az összecsapást.

A Honvéd sorozatban hatodszor győzte le a Kaposvárt, amellyel szemben már 11 találkozó óta veretlen. A kispestiek a szezon 17. hazai fellépésén - négy döntetlen és hét vereség mellett - hatodszor győztek, a kaposváriak 16. idegenbeli találkozójukon egy-egy győzelem és vereség mellett 14-szer maradtak alul.

Budapest Honvéd FC–Kaposvári Rákóczi FC 4–2 (1–0)

Budapest, Új Hidegkúti Nándor Stadion, 1982 néző. V.: Antal (Buzás, Aradi).

Budapest Honvéd FC: Levkovic – Batik, Kamber, Lovric – Mezghrani, Nagy G. (Cipf, a
szünetben), Hidi, Szendrei (Irimiás, 84. p.), Uzoma (Kukoc, 63. p.) – Gazdag, Ugrai (László D., 84. p.). Vezetőedző: Pisont István.

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur (Nagy T., 42. p.), Szabó A., Fodor M. –
Nagy J., Szakály A. – Bévárdi (Pintér Á., 75. p.), Palic, Nagy R. (Borbély Á., 72. p.) – Ádám M. (Balázs Zs., 72. p.). Vezetőedző: Disztl László.

Gólszerzők: Gazdag (20. és a 65. p.), Hidi (62. p.), Kukoc (94. p.), illetve Bévárdi (58. p.),
Balázs Zs. (83. p.).

Sárga lap: László D. (86. p.), Lovric (92. p.).

Címkék: budapest honvéd, kaposvári rákóczi, labdarúgás, sport