Az új esztendő elejétől átalakult szerepkörű, de változatlan összetételű szakmai stábbal folytatja szereplését az NB I./A csoportos férfikosárlabda-bajnokságban a Kaposvári KK együttese - írja a delfinek.hu.

A somogyiaknál Fekete Ádám az utánpótlás fejlesztése miatt több feladatot kap és átveszi ennek teljes irányítását. A felnőtt csapatnál pedig továbbra is a szakmai stáb tagjaként tevékenykedik. Január elsejétől azonban Sztojan Ivkovics általános igazgató is leül a kispadra.

– Az elmúlt tizenöt évben, amióta legutóbb Kaposváron voltam ez a csapat nem jutott dobogóig, amikor egy évvel ezelőtt átvettem, az utolsó előtti volt a tabellán – nyilatkozta Sztojan Ivkovics. – Ha kivettem a részem a játékos kiválasztás és felkészítésben, akkor úgy érzem úgy fair, hogy jobban ki kell vegyem a részem a munkából most, amikor a bajnokság folytatásában még nehezebb kihívások várnak a csapatra. Nem láttam másik utat és nem keresek kifogásokat. Több riválisunk is erősített, mi pedig megyünk tovább. Saját berkeinken belül meg kell tudni oldani ezt a feladatot. A játékosállomány tekintetében az ár-érték viszonyban mindenki teljesíti az elvártat, de bízom benne, hogy egy-két játékos még jobb lesz a szezon második felében. Pozitívan látom a klub történéseit tavaly január óta. Bátran mondhatom, ha sikerül végigvinni ezt a szezont, a következőt már tiszta lappal tudjuk majd indítani. Két célunk van. A szezon végén tiszta lapok legyenek és a folytatásban már erősebb csapatunk lehessen, amelyet vagy én, vagy valaki más irányíthat majd. Profi szerződésen továbbra sincs a klubnál. Megvárjuk a júniust, és utána közösen döntünk a folytatásról. Köszönöm a szurkolók kitartását és kérem továbbra is biztassák a mérkőzéseken a csapatot.

null

A költségvetésünk ezzel a játékoskerettel számol, így biztosított a keretünk erre a szezonra – tette hozzá Puska Zoltán ügyvezető. – Nekünk ebből kell megoldani céljaink elérését, hiszen az elmúlt időszak gazdálkodása miatt a konszolidáció éve is ez.

Címkék: fekete ádám, sztojan ivkovics, kaposvári kk, sport