Kiválóan szerepel a női röplabda Extraligában az 1. MCM-Diamant Kaposvár együttese, hiszen vezeti a bajnokságot. A somogyi lányok hétről hétre bizonyítják, hogy ott van a helyük a legjobbak között, és ezt a szurkolók is látják.

Ennek megfelelően, egyre többen járnak ki a mérkőzésekre, sőt egyre többen kísérik el őket idegenbe és egyre hangosabbak is, a klub pedig hálás a buzdításért. Ezért közös karácsony-várást és nyílt edzés szerveznek a köszönetük jeléül.

null

- A 2019-es évben is szerettük volna kiszolgálni egyre gyarapodó közönségünket és szurkolótáborunkat - mondta Orosz Ferenc, az 1. MCM-Diamant Kaposvár ügyvezető-elnöke amolyan megnyitásként. – Úgy érezzük, ez sikerült, hiszen a tavasszal elért ötödik helyezésünknek köszönhetően feljutottunk az Extraligába, és történetünk során először a nemzetközi kupaindulás jogát is megszereztük. Jelenleg a tabella élén állunk, ennél szebb ajándékot nem is kaphattunk volna a lányoktól a karácsonyi ünnepekre.

Security Check Required

null

Sasa Nedeljkovic vezetőedző beszéde után aztán már labdáé volt a főszerep, a szurkolók pedig élőben láthatták, milyen tréninget vezényel az elhivatottságáról és röplabda-szeretetéről híres szabadkai mester.

A lányokra egyébként még december 23-án is vár egy tréning, a rövid karácsonyi pihenő után pedig 26-án folytatódik majd a munka. A következő bajnoki találkozót január 10-én, Jászberényben vívja majd a tabella éllovasa.

Címkék: 1.mcm-diamant diamant, évbúcsúztató, szurkolók, sport