A válogatott szünetet követően a bajnokság meglepetéscsapatának, a dobogó alsó fokán álló Mezőkövesd Zsóry FC otthonában vendégszerepel majd a Kaposvári Rákóczi FC.

A második fordulóban a Mezőkövesd elvitte a három pontot a cukorgyári gödörből, így van miért visszavágni.

- Az augusztusi mérkőzésből nem szabad kiindulni, hiszen az csak a második meccsünk volt az élvonalban - tette hozzá Waltner Róbert. - Azóta sok minden változott, sok tapasztalatot szereztünk az elmúlt tizenkét meccs során. Sajnos nem tudunk úgy felállni, ahogy szerettem volna, mivel egész héten tizenhárman-tizennégyen edzettünk, mivel négy sérültünk, két betegünk és két eltiltottunk van, így nem egyszerű a helyzetünk, de így is pontokért utazunk Mezőkövesdre, s mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne legyen nagyon hosszú a hazafelé út.

A Rákóczinál eltiltás miatt Pogacsics Krisztián és Fodor Marcell sem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, így nélkülük kell bravúrt elérnie a kaposváriaknak.

Címkék: mezőkövesd, kaposvári rákóczi, labdarúgás, sport