Az ifjúságiak mérkőzésén ugyan Fajtai Arnold jól kezdett, de végül pontot szereznie nem sikerült, a másik párban pedig sima vendég siker született, így a vasiak 4:0-ra nyerték a mérkőzést.

A felnőtt mérkőzés nem kezdődött jól a hazaiak számára, Illés és Nagy is hátrányba került két szett után, ezután viszont a vendégek visszaestek, melyet a Közutasok kihasználtak és mindkét pontot begyűjtötték. Egy sor után 2:0 a hazaiaknak 7 fás előny mellett.

A második sorban nagyot változott a mérkőzés. Kálny és Földesi is csak 1-1 szettpontot tudott begyűjteni, a vendégek egy kiemelkedő eredménynek köszönhetően pedig 68 fás előnybe kerültek, miközben a pontok állását kiegyenlítették.

Az utolsó sorban a hazaiak a döntetlen eléréséért küzdöttek, melyet Horváth és Sághy pontszerzésével el is értek, de az összfa állását nem tudták megfordítani, így 4:4-es döntetlennel zárult a mérkőzés.

A döntetlennel igazán nem lehetnek elégedettek a Közutasok, ennél jobb eredmény szükséges a bentmaradáshoz, amire képesek is, de egyenlőre ezt nem sikerült bizonyítani. Folytatás egy hét múlva Székesfehérváron a pont nélkül utolsó helyen álló Köfém SC vendégeként.

Eredmények:

Közutasok Kaposvári TK - Szentgotthárdi VSE 4:4 (3264 - 3302)

Illés Richárd 527 - Düh András 519 (2:2)
Nagy Gegő 562 - Karba Bálint 563 (2,5:1,5)
Kálny Krisztián 535 - László György 591 (1:3)
Földesi Zsolt 544 - Takács Tamás 563 (1:3)
Horváth László 553 - Walcher Roman 544 (3:1)
Sághy Tamás 543 - Pákai Zsolt 522 (3:1)

Ifjúsági mérkőzés:

Közutasok Kaposvári TK - Szentgotthárdi VSE 0:4 (996 - 1073)

Fajtai Arnold 534 - Karba Noel 540 (1:3)
Fajtai Bálint 462 - Cseh Máté 533 (1:3)

Címkék: Szentgotthárd, Szuperliga, közút, teke, Kaposvár, sport