A Ropolyi-tó mellől indulhattak útjukra a bringások a IV. SEFAG KELLYS Zselic Maraton. A terepkerékpár versenynek idén a korábbiaknál is több résztvevője volt.

- A helyszínen is nagyjából 150 nevezőnk volt, az előnevezések is 200 körül alakultak, annak ellenére, hogy nem messze, Nagykanizsán is van egy hasonló kerékpáros rendezvény, ennek tekintetében én azt mondom, hogy ez egy nagyon szép létszám - tette hozzá Naszódi Zsolt, a verseny egyik rendezője. 

A megmérettetésnek messze földön híre ment már. Nem csak az ország számos pontjáról, de külföldről is érkeztek kerékpárosok, hogy kipróbálják magukat a zselici erdőkben. Három távon hirdettek versenyt idén is a szervezők. A legnagyobb erőpróbát az a kiírás jelentette, amelyben 99 km-t kellett letekerni. A mezőnyben itt profi és félprofi bringások is rajthoz álltak.

null

Aki kevesebbet akart biciklizni, az választhatta a 66 km-es közép-, vagy a 33 km-es rövid távot. A mintegy 350 nevező döntő többsége egyébként az utóbbi kategóriában indult.

A szervezők Ropolypuszta környékén egy 33 km-es pályát alakítottak ki, kategóriánként kisebb eltérésekkel. Ezeken kellett egy, kettő, vagy épp három kört megtenni. Nem csak a távban voltak eltérések. Amíg a 33 km-en indulóknak csak 800 méter szintkülönbséget kellett leküzdeniük, a hosszú távon indulóknak 2400 métert; itt például egymás után három emelkedőre kellett felkapaszkodniuk a 99 km-eren indulóknak.

A nap végén összesen 21 kategórákban hirdettek győzteseket. A végeredményt pedig ide kattintva érhetik el.

Címkék: terepkerékpár, seven hills, sefag, sport