A pénteki program 10 órakor, a Virágfürdőben kezdődött, ahol az új uszodát Kaposvár polgármestere, Szita Károly és a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, Dér Tamás alpolgármester mutatta be. A rendezvény 11 órakor a Munkácsy Mihály Gimnáziumban folytatódott, ahol előadásokat és gyakorlati bemutatókat rendeztek.
"A gyermekeknek dr. Egressy János egyetemi docens tartott gyakorlati előadást a az úszáshoz szükséges nyújtásokkal kapcsolatban, valamint a jóga és hajlékonyság szerepe az úszósportban témában" - tájékoztatott Jancsik Árpád, Magyar Úszó Szövetség régiófelelőse.
Kovácshegyi Ferenc Gyurta Dániel szárazföldi felkészüléséért felelt a kezdetektől egészen a londoni olimpiai sikeréig. Ő korosztályos szárazföldi felkészülést tartott a jelenlévő gyerekeknek. A szintén olimpiai bajnok Risztov Éva édesanyja pedig interaktív előadást tartott a sportoló gyermekek szülői támogatásáról. Az eseményen az OBT (Olimpiai Bajnokok Testület) elnöke, Risztov Éva is jelen volt.
Az új uszodával Kaposvár egy fontos bázisa lesz az úszósportnak. A május végi Ifjúsági Országos Bajnokság már itt lesz megrendezve, ami kvalifikációs verseny az Ifjúsági Világbajnokságra. Decemberben pedig a Felnőtt Rövidpályás Országos Bajnokságnak ad otthont az új kaposvári uszoda.
Címkék: Risztov Éva, uszoda, utánpótlás, bajnok, gyermek, sport, Kaposvár