A testülethez 63 pályázatot nyújtottak be, és ezek mindegyikét támogatta a biztosság. A több mint tíz és fél millió forintos sportkeretből az utánpótlás és szabadidős sport egyesületek részesülnek. A szervezetek a támogatást többek között utaztatásra, sporteszköz-beszerzésre és rendezvényszervezésre fordíthatják. Évről-évre ebből a keretösszegből rendezik meg például a kaposvári látványsport fesztivált is.

"Egy kiemelkedő fontosságú bizottsági ülés előtt állunk, ugyanis ma fogunk dönteni a kaposvári sportszervezetek pályázatáról. A kiírt sportkeretre, amely több mint 10,5 millió forint több mint 50 sportszervezet 63 pályázata érkezett be. Jó hír, hogy a javaslatunk szerint mind a 63 pályázatot támogatni fogunk, igaz nem akkora mértékben, amekkorában a kérelmezők remélték, ugyanis a kérelmeknek az összege több mint 40 millió forintra rúgott. Szeretném azonban leszögezni, hogy ezek a támogatások abszolút nem az élsportot érintik, ezek csak és kizárólag az utánpótlás és a szabadidős sport támogatására szólnak." - mondta el a sportbizottság elnöke, dr. Pintér Rómeó

Címkék: sportbizottság, ülés, támogatás