A Siófoki Városi Stadionban lép pályára a Kaposvári Rákóczi vasárnap 14.30 órakor. A megyei rangadót a megyeszékhelyiek a harmadik, míg a balatoniak a 17. helyről várják. Mihalecz István tanítványai eddig hat mérkőzést nyertek, míg tizenkettőn maradtak alul. A Kaposvár ezzel szemben 14 alkalommal hagyta el győztesen a pályát és csupán három alkalommal maradt alul, ami a legkevesebb a bajnokságban. Ezek alapján egyértelmű a vendégsiker, de egy megyei rangadón bármi megtörténhet.

„Nekünk, somogyiaknak ez a mérkőzés olyan, mint egy Újpest. A Siófok és a Rákóczi a két legmagasabb osztályban játszó megyei csapat, így mindenképp más ez a találkozó, mint egy Monor elleni. Nehéz meccset várok, mert úgy gondolom, hogy a Siófok sokkal jobb csapat annál, mint azt a helyezése mutatja. Győzni szeretnénk, mert az utolsó két fordulóban ez nem sikerült. Fontos lenne megszereznünk a három pontot, hogy tudjuk tartani a lépést az előttünk álló két csapattal.” - összegzett Hadaró Valentin, a Rákóczi labdarúgója.

„Nekünk, kaposváriaknak ez minden korosztályban rangadó. Minden játékosnak elmondtam, hogy különösen fontos a megyei rangadó, remélem átérzik majd.” - mondta Waltner Róbert, a kaposváriak vezetőedzője.

A Rákóczi ősszel Rajczi Péter góljával tartotta otthon a három pontot, s most is hasonló céllal lép pályára a csapat. További jó hír, hogy a Vasas ellen eltiltott Ádám Martin, Hegedűs Dávid, Bíró Dominik trió már a szakmai stáb rendelkezésére állhat.

Címkék: labdarúgás, nb2, megyei, rákóczi, siófok, kaposvár, sport