Nem lehettek vérmes reményei a hajdúsági együttesnek, amely már azzal történelmi sikert ért el, hogy az ősszel beverekedte magát a felsőházba, és helyet kapott az Extraligában. A kaposváriak ezen az estén szerették volna feledtetni az elmúlt időszak eredménytelen produkcióját, és végül gond nélkül hozták a kötelezőt. A hajdúságiak az első szettben mindössze 11 pontot gyűjtöttek. A második játszma aztán 16:15-ig szorosan alakult, de a végén újra a házigazda örülhetett. A folytatásban már ismét egyoldalú volt a küzdelem, és a Demeter-legénység egy perc híján egy óra alatt könyvelhette el harmadik sikerét. 

A mérkőzésen lehetőséget kaptak a fiatalok is. Közülük a csereként beállt Szabó Barna nyolc labdából hatot megoldott és egy ász-értékű nyitás is szerepel a neve mellett a mérkőzés statisztikájában. 

A Finora három idegenbeli fellépés vár a folytatásban, sorrendben a MAFC-BME, a Kazincbarcika, majd a Kecskemét otthonában. 

Demeter György: Ma az volt a legfontosabb, hogy megszerezzük a győzelmet és a vele járó három pontot. Bízom benne, hogy a folytatásban tovább javul majd a teljesítményünk.

Fodor Antal: Gratulálok a Kaposvárnak, igyekeztünk felnőni a feladathoz, ez a második szettben sikerült a leginkább. 

Fino Kaposvár SE - DEAC 3:0 (11, 20, 18)

Kaposvár, 200 néző. V.: dr. Árpás, Mezőffy.
Fino: Kulcsár 3, Keen 2, Bozóki 6, Nagy J. 9, Nagy P. 10, Horváth K. 16. Csere: Pápai, Kiss M. (liberók), Bögöly 4, Szabó Bence 2, Szabó Barna 7. Vezetőedző: Demeter György. 
DEAC: Szikszai 2, Remete 6, Tóth A. 1, Budai 5, Kiss I., Hubicska 12. Csere: Barna B.  (liberó), Árvai, Pallós 1, Nagy A., Ötvös. Vezetőedző: Fodor Antal. 
Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:2, 16:9, 21:11. II. játszma: 8:4, 16:15, 21:17. III. játszma: 8:3, 16:7, 21:13. 

 Így látták a mesterek:

Címkék: deac, fino, meccs, sport