A kaposváriak az első félidő végén szerezték meg a vezetést, miután Hegedűs Dávid fejelt a vendégek kapujába.

A második félidő közepén megfogyatkozott a Zalaegerszeg. Kassai Viktor küldte le a csereként beállt Farkas Balázst.

A mérkőzés végül nem hozott több gólt, a Rákóczi 1-0-ra nyert és a Gyirmót vereségének is köszönhetően holtversenyben vezetik a tabellát.

Waltner Róbert, vezetőedző, Rákóczi: Fegyelmezett, a taktikát betartva játszottunk. Jól zártunk vissza a labdavesztések után. Megérdemelten nyertünk, többet birtokoltuk a labdát, sikerült kivennünk a szélsőiket a játékból. Az is nagy szó, hogy feljutó csapatként rangadót játszunk a Zetével, az pedig oda-vissza megvertük őket az extra teljesítmény.

Dobos Barna, vezetőedző, ZTE: Nehezen lendültünk bele a mérkőzésbe. Döntő momentumokban hibáztunk, gondolok itt Babati Benjámin ziccerére és a kiállításra. A második félidőben már az eredmény megtartására törekedett a Kaposvár. Nem tudtunk ziccereket kialakítani, jól védekezett az ellenfél, így nem tudtunk pontot szerezni.

Kaposvári Rákóczi FC–ZTE FC 1–0 (1–0)

Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1300 néző. V.: Kassai (Theodoros, Kovács II. G.).

Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Szabó A., Ur, Hadaró (Fodor M., 65. p.) – Szakály A., Hegedűs D. – Zsiga E. (Nagy J., 84. p.), Nagy K., Tömösvári (Bíró D., 75. p.) – Beliczky. Vezetőedző: Waltner Róbert.

ZTE FC: Zöldesi – Bolla, Lesjak, Devecseri, Bedi – Kiss M., Kocsis G. (Farkas B., 63. p.) – Babati, Grumics, Barczi – Bobál G. (Gajdos, 84. p.). Vezetőedző: Dobos Barna.

Gólszerző: Hegedűs D. (45. p.).

Kiállítva: Farkas B. (65. p.).

Sárga lap: Nagy K. (43. p.), Zsiga E. (80. p.).

 

Címkék: zalaegerszeg, nb2, kaposvári rákóczi, labdarúgás, sport