Huszonegy település több mint harminc csapatának részvételével, immár tizennegyedik alkalommal rendezték meg Vonyarcvashegyen a Mozdulj Balaton Sporttalálkozót. A nyarat átfogó szabadidős programsorozat zárásaként a résztvevő strandok együttesei mérhették össze egymással az erejüket három sportágban, streetballban, kispályás labdarúgásban és strandröplabdában. Az eredmények összesítése után kiderült, hogy a Balaton legsportosabb települése címet - az elmúlt évhez hasonlóan, a rendezvény történetében pedig már negyedszer - Ábrahámhegy érdemelte ki.

Sportolásra alkalmas idő, de erős szél fogadta a mintegy 120 résztvevőt a Lido Strandon, a hagyományos nyárzáró sportrendezvényen. A 21 település csapatait Sárfalvi Péter helyettes államtitkár (EMMI Sportért Felelős Államtitkárság), Fekete-Páris Judit, a Balaton Fejlesztési Tanács gazdasági igazgatója és Bartsch János, a programsorozat főszervezője köszöntötte. A legnépesebb mezőny a strandfoci-tornára jött össze, amelyen 14 csapat versengett a győzelemért. A döntőbe végül két somogyi együttes verekedte be magát, és Zamárdi 2-0-ra legyőzte a balatonberényieket.

A streetballcsaták is sok izgalmat hoztak, és ezúttal a révfülöpiek kerekedtek felül. A strandröplabda-tornán a balatonfenyvesiek Demeter András, Schrauff Júlia párosa szépen menetelt a döntőig, és a végső győzelmet is elhódította keszthelyi riválisa ellen. Az elért eredmények összesítése után kiderült, hogy a Balaton legsportosabb települése címet az idén is Ábrahámhegy érdemelte ki Keszthely és Balatonlelle előtt.



Eredmények: Streetball (8 csapat): 1. Révfülöp. 2. Gyenesdiás, 3. Balatonfenyves

Eredmények: Strandfoci (14 csapat): 1. Zamárdi, 2. Balatonberény, 3. Balatonederics

Eredmények: Strandröplabda (12 páros): 1. Balatonfenyves, 2. Keszthely, 3. Ábrahámhegy

Összesített végeredmény, a Legsportosabb Település címért: 1. Ábrahámhegy 29, 2. Balatonfenyves 27, 3. Révfülöp 16 pont.

A kosárra dobó verseny győztese: Nők: Haragh Zsófia. Férfiak: Fábián Szabolcs.

A kapura rúgó verseny győztese: Nők: Szekeres Réka. Férfiak: Szabó Márton.

A nyitóverseny győztese: Lutter Liza.

A helyi programszervezők közül elismerésben részesültek: Vági Gyula (Balatonakarattya), Sas Gábor (Balatonföldvár), Rédei Luca (Balatonszárszó), Visnyei Zoltán (Balatonfenyves).

A programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága és a települési önkormányzatok támogatásával, a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósult meg. A helyi szervezők 34 település 37 strandján, 17 Veszprém, 4 Zala és 16 Somogy megyei helyszínen várták a szervezett keretek között sportolni szándékozókat az elmúlt két és fél hónapban.

Címkék: mozdulj, strand, Balaton, sport