Szalagvágással avatták fel Csökölyben az új műfüves pályát. A település önkormányzata az államtól nyert támogatást a pálya felépítésére.

"2017-ben pályáztunk a Belügyminisztériumnál több mint 20 millió forintos pályázatra az ifjúsági sport fejlesztésére, hála Istennek nyertünk. Ebből valósítottuk meg ezt a 22 x 42 m-es kis műfüves futballpályát." - mondta el Jakab Csongor, a település polgármestere.

csökölyi műfüves

A pálya legfőbb haszonélvezői a csökölyi sportegyesületek, valamint a helyi gyerekek lehetnek, akik iskolaidőben és azon túl is rúghatják majd a bőrt a műfüvesen.

"Településünkön jelenleg két sportszervezet működik, akik összesen hét embert tömörítenek, és nekik szeretnénk sportolási lehetőséget biztosítani, valamint az iskola udvarán valósult meg ez a kivitelezés, és szeretnénk, hogy ha az iskolások is a sporttal sokkal mélyebben foglalkoznának ezentúl." - tette hozzá a polgármester.

Az egyik sportegyesület a kettő közül a helyi futballcsapat. Számukra hatalmas előny ez a pálya, hiszen mostantól nem kényszerülnek terembe a korai sötétedés idején.

csökölyi műfüves

"Nekünk ez hatalmas segítség, ugyanis nincs a nagypályán villany, tehát innentől az óraátállítás után is nyugodtan tudunk edzeni. Mivel megye II-es lett a csapat, így azért a heti két edzés elvárható, így nyugodtan tudunk készülni a bajnokságra." - összegezte Szován János, a Csököly Ö.SE edzője.

A pályaátadás napjára egy kispályás tornát is szerveztek Csökölyben. Főként a környező településekről érkeztek csapatok, de a pályát a helyi egyesület tagjai is letesztelték, akik szintén indultak a tornán.

csökölyi műfüves

"Szerintem teljesen jó állapotú a pálya, ugye a héten lett kész. Előzőleg a Városligeti műfüvest próbáltam ki, meg ugye a Cserben amik voltak, de bőven meghaladja azt a színvonalat, ugyanolyan jó szerintem mindegyik. Meg vagyok vele elégedve." - mondta el Varga Tibor, a csökölyiek játékosa.

Csökölyben azt tervezik, a jövőben még több hasonló kispályás tornát szerveznek majd.

Címkék: futballpálya, foci, műfüves, Csököly, pálya, sport