Nem ismeretlen a Diamant-lányok számára a Jászberény együttese. A két csapat kétszer is találkozott egymással a közelmúltban, és mindig a hazai pályán játszó csapat nyert 3:1-re.

- Hullámzó a teljesítményük. Egyszer nagyon megy nekik, egyszer nem annyira, úgyhogy remélem, hogy megtudujuk őket törni majd az elején. Egy jó csapatról van szó, hiszen ők is az Extraligában játszottak - mondta a korábbi jászberényi feladó, Fábián Fanny

A jászságiak a hétvégén 3:2-es vereséget szenvedtek a Vasas csapatától, a Magyar Kupa bronzmérkőzésen. Azon az összecsapáson Miklai Zsanett 16, míg a január végén igazolt orosz center, Maria Ivonkina 17 pontig jutott. Így rájuk mindenképpen figyelniük kell majd Fábiánéknak.

Jöhet a negyeddöntő.
Jöhet a negyeddöntő.

A kaposvári női röplabdaklub az elmúlt években rendre ott volt a bajnoki negyeddöntőkben. Az eddigi remek szereplésnek köszönhetően azonban történetük során először pályaelőnyből vághatnak neki a párharcnak.

- Nagyon örülök, hogy most így futunk neki ennek a párharcnak. Az előbbi években annyira nem volt esélyünk, hogy bekerüljünk a négybe. Kőkemény ütközet lesz, küzdelmes mérkőzésekre számítok, mind hazai pályán, mind Jászberényben is - tette hozzá a Diamant játékosa, Horváth Alexandra.

A negyeddöntő első felvonását szerdán 18 órakor rendezik a Városi Sportcsarnokban. A belépés továbbra is ingyenes, az összecsapást pedig ezúttal is élőben közvetítjük itt, a Kapos.hu-n!

Címkék: negyeddöntő, jászberény, 1.mcm-diamant kaposvári egyetem, sport