Keményen készültek a Diamant-lányok a Kodály Iskola tornatermében, a Nyíregyháza elleni hétvégi bajnokira. A B-csoport rangadójának is titulált mérkőzés, Zarka Péterék idei utolsó hazai összecsapása is lesz egyben.

"Való igaz, hogy a felkészülésünk nem volt zökkenőmentes. Betegség is sújtott minket, plusz ott van a Dominika sérülése is, így nem a legideálisabb körülmények között tudunk készülni a hazai mérkőzésünkre, de én azt gondolom, hogy a lányokban annál nagyobb elszántság van. Nagyon fáradtak már, lehet érezni rajtuk az év végét, a sok lejátszott mérkőzést." - összegzett Zarka Péter, vezetőedző.

Háfra Dominika kiválása után egy új játékos is csatlakozott a kaposvári női röplabdacsapathoz. A szerb Sara Vojnić Purčar a belgrádi Crvena zvezdában nevelkedett, majd megfordult a rendszeres Bajnokok Ligája résztvevő Stara Pazova kötelékében is. A Diamant együttesében az MTK otthonában mutatkozhatott be, a nyírségiek ellen pedig ő is bravúrra készül.

"Bízom benne, hogy jól teljesítünk majd. Azt tudom, hogy nehéz meccs lesz, ismerem az ottani szerb játékosokat, jó barátaim, de remélem, hogy ezúttal mi nyerünk majd." - mondta Sara Vojnić Purčar.

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem

Sara Vojnić Purčar személyében egy szerb játékossal bővült a keretünk. A Crvena zvezda és a Stara Pazova korábbi játékosa már az MTK ellen is pályán volt, a hétvégén pedig hazai környezetben is...

A kaposváriak jelenleg a B-csoport második helyén tanyáznak, az pedig már korábban eldőlt, hogy a felsőházi rájátszásban folytathatják.

"Mindenféleképpen dícséret illeti őket, nap mint nap látom őket, tudom, hogy mennyi munkát elvégeznek és mennyi lemondással járó feladatokat hajtanak végre. A célunkat, amit kitűztünk szeptemberben, illetve augusztusban, úgy érzem, hogy teljesítettük. Azt kértem a lányoktól, hogy ezt az elért célt, tegyük még szebbé és úgy tudjunk elmenni ünnepelni karácsonykor." - tette hozzá a vezetőedző.

A Diamant-Nyíregyháza bajnoki mérkőzés vasárnap 14 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban. Az összecsapást élőben közvetíti majd az M4 Sport, de a klubvezetés ennek ellenére is bízik benne, hogy minél többen szorítanak a lányoknak a helyszínen.

Címkék: M4Sport, sportcsarnok, diamant, Nyíregyháza, női röplabda, Kaposvár