A tavasz óta napi rendszereséggel edzenek a Kaposvári Vízügyi SC kajakozói a Desedán, a nyár elején pedig végre elindult a versenyszezon is.

Első alkalommal az országos maratoni bajnokságon ültek kajakba az egyesület fiatal sportolói, akik kíváló eredményeket értek el.

- Ott Tóth Donát második helyezést ért el, célfotóval maradt le az első helyről, illetve ifjabb Faludy András hatodik helyezést ért el. Ők mind a ketten abszolút várakozáson felül múlták magukat, tavaly még ebben a mezőnyben nem tudtak eredményt elérni, illetve Stadler Dóri lett tizedik óriási serdülő női mezőnyben - tudtuk meg Faludy Andrástól, az egyesület vezetőedzőjétől.

Az ifjú kajakozók a maratoni verseny után a diákolimpia küzdelmeire koncentráltak. A Velencei-tavon rendezett regionális selejtezőt ugyancsak sikerrel vették a Vízügyesek, és többen kvalifikálták magukat az országos döntőre.

- Ez ugye már továbbjutásos rendszerben működött, tehát aki ott jó helyezést ért el, az mehetett tovább az országos diákolimpiára. Ezen a versenyen Tóth Donát hatodik, Faludy András ötödik, Spingár Petra hatodik, Stadler Dóri pedig nyolcadik lett, illetve Faludy Réka tizennegyedik helyével kvalifikálta magát az országos diákolimpiára, amire most hétvégén fogunk elutazni - tette hozzá Faludy.

A Kaposvári Vízügyi SC-nél azonban nem csak a versenyszerűen sportolókra gondolnak. Immáron több mint egy évtizede, hogy az egyesület kajak táborokat hirdet a nyárra. Ebben az esztendőben hat turnusban várják a kajakozni vágyó gyerekeket

A táborba bárki jelentkezhet, akinek evezni támad kedve. A gyerekek így tartalmasan tölthetik el szabadidejüket a nyári szünetben, a Vízügyi SC számára pedig ez egy remek lehetőség a toborzásra.

Az egész napos programok, valamint a két edzés a nap végére általában kellőképp lefársztja a gyerekeket.

Június végéig folyamatosak lesznek a táborok a Vízügyi SC központjának számító desedai csónakháznál, igény esetén pedig július 31. és augusztus 4. között egy hetedik turnust is indítana az egyesület.

Címkék: kaposvári vízügyi sc, diákolimpia, tábor, kajak, verseny, sport