Budapesten a Vasas-Óbuda Folyondár utcai sportcsarnokában rendezték az országos leány minikupát. A fővárosi mérkőzés-sorozaton azok a játékosok vehettek részt, akiket nem neveztek az egy héttel korábbi országos minidöntőre. A kiemelt csoportban így is 18 csapatot, a másik kategóriában pedig 35 együttest szólítottak pályára; utóbbiban volt érdekelt a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely két alakulata

null

A csapatok hármas csoportokba osztva kezdték meg a küzdelmeket, s Pintér Zsanett tanítványai, valamint az Ékes Erika, Szabó Dávid edződuó növendékei is csoportgyőztesként lép(het)tek tovább. A keresztjátékban aztán egymással került össze a két kaposvári egylet, és a rangadóból a Pintér-csapat került ki győztesen. A folytatásban aztán a lányok kikaptak a későbbi győztes KRA-tól és az ezüstérmes Jászberénytől, s végül öt győzelemmel és két vereséggel az ötödik helyen zártak. A RÖAK másik csapata hiába nyerte meg a többi meccsét – az össz-mérlegük hat győzelem és egy vereség volt –, a keresztjátékban elszenvedett vereség miatt végül csak a 13. hely jutott nekik.

Az ötödik helyezett Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely mini leány csapata: Horváth Gréta, Imreh Dorka, Kuckó Nadin, Bóza Barbara Bianka, Miklai Jázmin, Vörös Vivien, Embersics Alíz, Pilbauer Blanka, Őszi Nóra, Őszi Janka, Kovács Nelli, Németh Mercédesz, a felkészítőjük Pintér Zsanett.

A 13. helyezett Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely mini leány csapata: Fodor Zoé Míra, Berdár Hanna, Balog Angéla, Varga Kitti, Kelemen Leila, Takács Annamária, Blum Judit, Inkei Luca, Barsi Anna Réka, László Tamara, Trungel Sára, Itvás Bianka, a felkészítőik Ékes Erika és Szabó Dávid.

Címkék: mini, röplabda, sport