Igazi rangadó vár a bajnokság folytatásában a Rákóczi NB III-as futballcsapatára. A harmadik helyen tanyázó kaposváriak a második helyezett Érdet fogadják, a mérkőzés vasárnap 16 órakor kezdődik a Cseri úti pályán.

Az Érdi VSE 52, a Rákóczi 45 pontot gyűjtött eddig, a két csapat őszi mérkőzését 2-1-re nyerték a Pest megyeiek. Az volt a Rákóczi első veresége az ősszel. Artner Tamás együttese a tavasszal a Sárvár, a Csepel és az Andráshida ellen győzött, míg Csornán kikapott.

A fiúk az elmúlt hétvégén pihentek, ugyanis a Tatabánya elleni találkozó a Komárom-Esztergom megyeiek várható kizárása miatt elmaradt. Az érdiek meglepő vereséggel kezdték a februárt, hazai pályán az Ajkától kaptak ki 4-1-re. Ezt követően két győzelmet, egy döntetlent és egy vereséget könyvelhettek el.

A Rákóczi játékosai bíznak benne, hogy hazai pályán ismét eredményesek lesznek, és remélik, népes szurkolótábor buzdítja őket a Cseri úton!

Címkék: Érd, NB III., Rákóczi, sport