Triscsuk Krisztina már az első percben megszerezte a vezetést az SKC számára és következő időszak is többnyire hazai fölénnyel telt - írja összefoglalójában a klub honlapja. Pastrovics remekül védett és ebből folyamatosan indulni tudtak a siófokiak.

Varga József, a vendégek mestere időt is kért a 12.percben. Gerháth beállítása után szorosabbá tudta tenni az eredményt az Óvár (9-6). A játékrész vége aztán megint a hazaiaknak sikerült jobban, Triscsuk és Erdősi húzták a csapatot, a kapuban Pastrovics meg sorra védte a ziccereket. A szünetre 7 gólos hazai előnnyel mentek a csapatok.

Nem lassított az SKC a folytatásban sem. Mindenki kivette a részét a góltermelésből, szebbnél szebb támadásokat vezettek Horváth mester tanítványai.

A 50.percre kialakult a két csapat közti legnagyobb különbség ( 28-18 ). Katarina Jezic meccsről meccsre jobb állapotban kézilabdázik és Horváth Roland választása alapján ő kapta meg a mérkőzés legjobbja címet. 

Horváth Roland: " Sokat készültünk erre a mérkőzésre és ennek ma meg is látszott az eredménye. Az Óvár minden hibáját meg tudtuk büntetni és nagyszerű egyéni teljesítmények is voltak a csapatban. Gratulálok a lányoknak."

Varga József: " Gratulálok a Siófoknak a győzelemhez. Dombi Luca hiányát nagyon megéreztük és nem tudtunk mit kezdeni a hazaiak kulcsembereivel. Ez jelentette a különbséget."

Siófok KC - Mosonmagyaróvár KC: 35 - 26 ( 16 - 9)

Siófok,500 Vezette: Horváth, Marton

SKC: PASTROVICS – Erdősi 5, TRISCSUK 9, Nze Minko 4, JEZIC 6, Janjusevics 4, Such 4. Csere: Gercsó (kapus), Németh Cs., Ferenczy 2, Brettner, Sárosi, M. Agbaba, Farkas, Kaposvári Edző: Horváth Roland

MKC: Wéninger – Csala 3, Kopecz , BOUTI 5, Katona, BÍZIK R:. 5, Katona 3 Csere: Szemerey (kapus), Hajtai 1, GERHÁTH 4, Gyimesi 3, Bízik , Töppfner, Vukojevic 1, Élő Vezetőedző: Varga József

Az eredmény alakulása. 7. perc: 5-2. 14. p.: 7-3. 21. p.: 9-5. 26. p.: 14-8. 36. p.: 20-12. 44. p.: 24-17. 50. p.: 27-18. 55. p.: 33–26.
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 4/3

 

 

Címkék: mosónmagyaróvár, siófok kc, női, kézilabda, sport