Alba Fehérvár - Kaposvári KK

KKK magyar kupa

A két csapat tabellán elfoglalt helyezése és az elmúlt időszakban nyújtott teljesítménye alapján a forduló rangadóját játssza Székesfehérváron a Kaposvári Kosárlabda Klub NB I A-csoportos együttese. A listavezető Alba a közelmúltban elhódította a Magyar Kupát, és 16 győzelemmel áll a tabella élén.

A KKK legutóbbi öt meccsét megnyerte, és 13 sikerrel az előkelő harmadik helyen tanyázik a táblázaton. A somogyi fiúk formája mindenképpen biztató, a Dzunics-legénység otthonában azonban így is nagy bravúr lenne a győzelem. A szombaton 19 órakor kezdődő találkozóról online közvetítésben számolunk be internetes oldalunkon.

Kaposvári VK - KSI

kvk 16:9

Papíron könnyű mérkőzés vár a Kaposvári Vízilabda Klub OB I-es együttesére a bajnoki középszakasz harmadik fordulójában. A Szentes és a Pécs elleni siker után a KVK a sereghajtó KSI-t látja vendégül, a találkozó szombaton 16 órakor kezdődik a városi fürdőben.

A fővárosiak ebben az évadban még pontot sem szereztek, a somogyiak viszont biztató formát mutatnak. A fiúk ígérik: odateszik magukat a meccs elejétől a végéig, így nem maradhat el a győzelem. A csapat tagjai közül Juhász-Szelei Norbert torokgyulladással bajlódik, de a remények szerint szombatig meggyógyul. A mérkőzést, melyre a belépés ingyenes, internetes oldalunk élőben közvetíti.

MTK Budapest - 1. MCM-Diamant KE

diamant

Szombaton 17 órakor, a fővárosi MTK otthonában folytatja bajnoki szereplését az 1. MCM-Diamant Kaposvári egyetem együttese a női röplabda NB I-ben. Egy esetleges bravúros győzelem megteremtené az esélyét annak, hogy Zarka Péter tanítványai a hetedik helyen fejezzék be az alapszakasz küzdelmeit.

Persze, jól tudjuk, hogy az MTK kiváló erőket sorakoztat fel, a négy közé jutásért harcol az NB I-ben. Olasz vezetőedzőjük, Alberto Salomoni csütörtökön írta alá szövetségi kapitányi kinevezését. A budapestiek az ősszel a somogyi megyeszékhelyen is nyerni tudtak, legutóbb pedig a Gödöllő otthonából hozták el a három pontot.

Ami mégis bizakodásra adhat okot, az a Diamant-lányok idegenbeli szereplése. Furcsa talán, de a csapat ebben az évadban több pontot gyűjtött idegenben, mint saját otthonában, ráadásul értékes, 3-2-es eredményt ért el az UTE, majd a Vasas csarnokában is. Ha Sitkeyék hisznek magukban, és az elejétől a végéig nagyon küzdenek, nem lehetetlen a pontszerzés az MTK ellen sem.

Csornai SE - Kaposvári Rákóczi FC

rákóczi tavasz

Szombaton a Csorna együtteséhez utazik a Kaposvári Rákóczi. A zöld-fehérek az NB III nyugati csoportjának egyik élcsapat együttesével mérkőznek. A tavaszt két győzelemmel kezdte a Rákóczi, és mivel a rivális Érd botlott, közelebb kerültek a zöld-fehérek egyik legfőbb riválisukhoz. A Győr azonban már vezeti a tabellát, így minden mérkőzéssel egyre közelebb kerül a feljutáshoz. A kaposváriak azonban szintén jó formában vannak.

A Csorna együttesével ősszel hazai pályán döntetlent játszott a Rákóczi, Hannich Pétert azóta a középhátvéd, Bognár Zsolt váltotta a kispadon. A keretben több korábbi NB I-es futballista akad, így nem lesz gyaloggalopp a mérkőzés.

Ritka helyzet, hogy sem sérült, sem eltiltott nincs egy csapatban. Előbbi mindenképpen a rehabilitációs szakember munkáját dicséri, és azt, hogy a csapattagok is fegyelmezettek. A találkozó szombaton 14 óra 30 perckor kezdődik, és a zöld-fehérek mindent megtesznek majd azért, hogy tavaszi hibátlan mérlegüket mezőrizzék.

Címkék: Vízilabda, Csorna, KSI, Alba, Kosárlabda, KKK, Rákóczi, labdarúgás, Kaposvár, sport