Az NB II-ben a tizenhatodik helyen álló HR-Rent Kozármisleny otthonában játszotta a Rákóczi az első felkészülési mérkőzést. Hujber góljával már az első félidőben vezetést szereztek a kaposváriak, majd a folytatásban Kertész kétszer, Zsivoczky pedig egyszer talált be a házigazdák kapujába. A hajrában szépített a hazai gárda, kialakítva az 1-4-es végeredményt.

A Rákóczinál több próbajátékos is lehetőséget kapott; a kapuban Gőcze Gergő és Slakta Balázs védett egy-egy félidőt, míg a védelemben Gál Szabolcs kezdett. Lehetőséget kapott a pályáját Kaposváron kezdő Mayer Milán, aki Mosonmagyóváron szerepelt az ősz folyamán.

A magasabb osztályban szereplő ellenféllel szemben sokkal több lehetőséget alakított ki Artner Tamás csapata az első félidőben, melyekből Hujber Tamás egyet gólra is váltott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hazaiaknál heten sem tudták vállalni a játékot sérülések és betegségek miatt.

"Viszontláttam az edzésen gyakorolt dolgokat, ennek egy edző mindig örül. Taktikailag rendben volt a mérkőzés, a játékosok remekül alkalmazkodtak a háromvédős rendszerhez. Labdákat szereztünk, ezekből sok támadást tudtunk indítani. Az első félidőben még nem voltam megelégedve a helyzetkihasználással, a másodikban viszont már maximálisan"nyilatkozta a találkozó után Artner Tamás.

A csapattól a felkészülési időszakban eddig többen távoztak, hiszen Gyenes Andrásra, Házi Bencére, Kozics Barnabásra, Lőrincz Bencére és Petrók Viktorra sem számít a továbbiakban a szakmai stáb.

HR-Rent Kozármisleny–Kaposvári Rákóczi FC 1–4 (0–1)

Kozármisleny. V.: Molnár Á.

Kozármisleny: Ipacs – Kiss M., Lantos, Causic, Varga M. – Gubacsi (Zsebe), Kocsis – Pajor (Beke), Szekszárdi, Bailo – Kemény. Vezetőedző: Kovács Zoltán

Rákóczi FC: I. félidő: Gőcze – Vadas, Gál, Lakatos G. – Nagy J., Pintér A., Nagy K., Szakály A., Hadaró – Jovánczai, Hujber.

II. félidő: Slakta – Márton A., Gál, Godzsajev, Hampuk, Zsivoczky, Vajda R., Mayer, Hadaró, Horváth F., Kertész. Vezetőedző: Artner Tamás.

Gólszerzők: Kemény, illetve Hujber, Kertész 2, Zsivoczky

Címkék: kozármisleny, edzőmérkőzés, rákóczi, sport