Az elmúlt évadban a kaposváriak csapatkapitánya, Sitkey Mariann és brazil légiósa, Debora Ribeiro Araujo is nyíregyházi színekben ütötte a labdát, így régi ismerősként térhettek vissza a szabolcsi megyeszékhelyre. A nyári szünetben alaposan megerősödött házigazda nem adott esélyt ellenfelének: az első szettben 10, a másodikban pedig 13 pontig jutott a Diamant.

A somogyi lányok felszabadultan, jól kezdték a meccset, de rendre olyan hibákat követtek el, amelyek megkönnyítették a nyírségiek dolgát.

A harmadik játékrész már jól alakult kaposvári szempontból is: Rák Rebekáék végig partiban voltak ellenfelükkel, és nem sok hiányzott a szettrabláshoz.

A lányok nem sokat pihenhetnek, hiszen vasárnap 16 órától a három amerikai és egy görög játékossal felálló, bajnoki ezüstérmes Vasas Óbuda csapatát látják vendégül a városi sportcsarnokban.  

Horváth András, vezetőedző, Fatum: Az első két szettben koncentráltan, jól játszottunk, a harmadikra viszont felpuhultunk, eltűnt a vagányság, ettől függetlenül biztosan nyertünk.

Zarka Péter, vezetőedző, Diamant: Gratulálok a Nyíregyházának, jól játszott. Sajnos, a rengeteg hiba miatt elősegítettük a győzelmüket, csak a harmadik szettre nyugodtunk meg, akkor már azt játszottuk, ami fekszik nekünk.

Fatum-Nyíregyháza – 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 3:0 (10, 13, 23)

Continental Aréna, 400 néző. V.: Jámbor T., Halász E.

Nyíregyháza: Szombathelyi Sz. 10, Vacsi E. 8, Genesis 5, Fernandez 14, Leidgeb N. 4, Villám L. 14. Csere: Isis, Tóth F. (liberók), Kundrák E. 1, Sitku T. Edző: Horváth András.

Kaposvár: Rák R. 10, Sitkey M. 1, Bagyinka F. 2, Araujo 11, Szívós I. 4, Horváth A. 1. Csere: Csitári V., Kanizsai D. (liberók), Kocsi A., Korniss. Edző: Zarka Péter.

 

Címkék: 1. mcm-diamant kaposvári egyetem, nyíregyháza, nb1, röplabda, sport