A szokásosnál kisebb pálya fogadta a mieinket Hévízen, ami nem igazán feküdt a játékunknak. A hazaiak már a nyolcadik percben vezetést szereztek: Havas középre fejelt labdáját Polareczki kapásból rúgta a kint álló Somodi felett a léc alá (1–0).

A Rákóczi a gól után még nagyobb nyomás alá helyezte ellenfelét. Előbb Havas egy szöglet utáni kavarodást követően, majd Nagy Krisztián szabadrúgásból találta el a kapufát, így a szerencsének is köszönhetik a hévíziek, hogy nem tudott egyenlíteni a kaposvári együttes az első félidőben.

A térfélcsere után is uralta a mérkőzést a Rákóczi, de egy remek kontra végén a hazaiak Fujsz révén újra bevették Somodi kapuját (2–0), s ezzel a góllal végleg eldöntötték a mérkőzést. A somogyiak sokat tettek a szépítésért, de nem tudták feltörni a hazai védelmet, így még egy góllal sem örvendeztették meg a több mint száz szurkolót, akik elkísérték és végig buzdították a csapatot.

A Hévíz a forduló meglepetését okozta, hiszen sikerült otthon tartania a három pontot, a forduló előtt a tabella második helyen álló Kaposvári Rákóczi ellen.

Hévíz SK–Kaposvári Rákóczi FC 2–0 (1–0)
Hévíz, 350 néző. V.: Derdák (Király Zs., Nagy V.).

Hévíz SK: Jánosa – Horváth B., Szabó B., Keresztes, Rácz I. – Szi – Pálfi (Nedelkó, 70. p.), Horváth P. (Tóth G., 75. p.), Horváth M., Fujsz – Polareczki (Kovács Gy., 36. p.). Vezetőedző: Csáki László.

Kaposvári Rákóczi FC: Somodi – Vadas, Lakatos G., Havas, Müllerlei – Nagy K., Pintér A. (Ludánszki, a szünetben) – Kollega K., Hujber, Házi B. (Zsivoczky, 59. p.) – Kertész (Lőrincz, 71. p.). Vezetőedző: Házi László.

Gólszerzők: Polareczki (8. p.), Fujsz (59. p.).

Sárga lap: Rácz I. (30. p.), Kovács Gy. (71. p.), Tóth G. (83. p.) illetve Hujber (35. p.), Müllerlei (73. p.).

Házi László: "A hévíziektől azt kaptuk, amit vártuk: agressziv, betömörűlő játékot. Sajnos, saját hibánkból, hamar gólt kaptunk, ezt követően viszont voltak lehetőségeink. A második félidőben is többet birtokoltuk a labdát, de nem volt elég átütőerő bennünk. Nagy esélyt szalasztottunk el, mert az éllovas Érd kikapott. Sajnálom a vereséget."

Címkék: NB III., Hévíz, Rákóczi, sport