Nincs akadály Szvoboda Bence előtt. A kaposvári motokrosszos kifacsarta magából és a motorjából a maximumot Opatovban, a cseh bajnokság utolsó előtti állomásán. Két nehéz, technikai gondokkal és a sérülések okozta fájdalmakkal teli verseny után győzött újra, ezzel három pontot faragott a hátrányából.

Nem volt könnyű pedig ez az összecsapás sem Bence számára. A rajtoknál elmaradt ellenfeleitől, és hosszú körökbe került, míg a dobogós helyezések közelébe ért. Az első futam elején kiugrott a szemüvegéből a lencse, ezért csak homályosan látott. A második futamban saját hibájából bukott, de egy pillanatra sem adta fel a küzdelmet, és a fáradó ellenfelek kondicionális hiányosságait remekül kihasználta. Ugyan mindkétszer második lett a futamokban, összesítésben viszont ő szerezte a legtöbb pontot, így a motokrossz szabályai szerint neki szólt a Himnusz.

„Amikor meghallom a Himnuszt a dobogón, elfelejtődnek a fájdalmak. A porckorongsérvem tünetei sokat javultak az orvosi kezelések hatására, kevesebb fájdalommal versenyzek, és hatékonyabban tudok készülni. A térdemben lévő szakadt keresztszalag miatt ugyan még instabil a lábam, és a balos kanyarokban érzem, hogy hátrányban vagyok az ellenfelekkel szemben, de próbálom kizárni ezeket a dolgokat és versenyzésre koncentrálni. Nehéz pálya volt, bár kondicionálisan nem voltak problémáim. Ha a második futam utolsó körében nem hibázok, akkor egy futamgyőzelem is összejöhetett volna, de így is elégedett vagyok.” – nyilatkozott a leintés után az MX2-es bajnokság jelenlegi második helyezettje.


Bence opatovi versenye képekbenBence opatovi versenye képekbenBence opatovi versenye képekbenBence opatovi versenye képekbenBence opatovi versenye képekbenBence opatovi versenye képekben
Bence opatovi versenye képekben
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Szvoboda francia ellenfele, Sulivan Jaulin megnyerte az első futamot, a második felvonásban viszont csak az ötödik lett, így a magyar fiú hátránya 22 pontra olvadt vele szemben. Majdnem egy teljes futamgyőzelemnyi távolság. Még mindig soknak tűnik, de pont Bence az, aki újra és újra bebizonyítja, hogy nincs számára lehetetlen. Két hét múlva, a világbajnoki versenyeknek is helyet adó Loketben zárul a cseh sorozat. Izgalmasnak ígérkezik az MX2-esek fináléja.

Összetett végeredmény Opatov, MX2:
1. Szvoboda Bence (Magyarország, KTM), 44 pont
2. Martin Krc (Csehország, KTM), 43 pont
3. Sulivan Jaulin (Franciaország, KTM), 41 pont
4. Milan Spicak (Csehország, Husqvarna), 38 pont
5. Tomas Simko (Szlovákia, Honda), 36 pont

A 7 fordulós bajnokság állása a 6. forduló után:
1. Sulivan Jaulin, 255 pont
2. Szvoboda Bence, 233 pont
3. Martin Krc, 224 pont
4. Tomas Simko, 214 pont
5. Milan Spicak, 180 pont

Címkék: Opatov, cseh, Szvoboda Bence, motokrossz, motor, bajnokság, sport