Az éllovas Érd csapatához utazik a Kaposvári Rákóczi. A Pest megyeiek remekül kezdték a bajnokságot: 6 mérkőzésből 6 győzelmet arattak Limperger Zsolt fiai, több NB I-et megjárt játékossal a soraiban. Korábban csak a másodosztályban találkoztak a csapatok, összesen 9 alkalommal, és ebből 6-szor a Rákóczi győzött, egy döntetlen mellett kettőször kaptak ki. Ez azonban még a '90-es években volt.

A Rákóczi 7-0-s sikerrel hangolt a találkozóra a Tatabánya ellen, amihez Nagy János is hozzátette a magáét. A játékos amondó, hogy a csapat képes a hibátlan Érd sorozatát megszakítani.

"Mindenféleképpen úgy készülünk, hogy szeretnénk elhozni a három pontot, a helyzeteket be kell rúgni, jól kell védekezni, és nem szabad foglalkozni az ellenféllel, ha ez sikerül, nem lesz baj és a három pontot elhozzuk." - sommázta a helyzetet a Kaposvári Rákóczi futballistája.

rákóczi

Természetesen a Pest megyeieknél is szeretnék folytatni remek sorozatukat, a csapat egyik legrutinosabb játékosa, az MTK-t, a Zalaegerszeget és a Siófokot is megjáró Melczer Vilmos szerint akár az ősz rangadója is következhet.

"Nagyon szeretnénk a három pontot megszerezni. Két jól induló csapat találkozik, tudjuk, mi az ellenfél erőssége, igazi rangadóra számíthatunk. Reméljük, hogy sikerül itthon tartani a három pontot. Istenigazából nincsenek nagy meglepetések, a mi szereplésünk talán másokat meglepett, ezt mi sem gondoltuk, azt tudtuk, hogy a felsőházban kell lennünk, hat forduló alatt azt lehet látni, hogy ki hogy szerepel, ezért már nem meglepőek az eddigi mérkőzések." - válaszolta kérdésünkre Melczer Vilmos, az Érdi VSE játékosa.

A találkozó szombaton 16 órakor kezdődik, ahol érdemes lesz hajtani a Rákóczinak, hogy helyet cseréljenek a tabellán és az élre ugorjon a zöld-fehér társaság.

Címkék: NB3, Érd, Kaposvár, labdarúgás, Rákóczi, sport