A néhai mecénás tiszteletére rendezett emlékversenyt a Munkácsy Mihály Gimnáziumban tartotta meg a Ring SC Kaposvár.

- Idősebb Süllős Gyula úrral mi 2008-ban találkoztunk először. Mindjárt nagyon szimpatikus lett neki a somogyi ökölvívás, és azonnal felkarolt bennünket. Igazából ő adta a lendületet, az egész somogyi ökölvívásnak. Mindjárt pártfogása alá vett bennünket, és azóta, illetve a haláláig ő volt a főszponzorunk - mondta a Dél-Dunántúli Regionális Központ szakmai koordinátora, Vajmi Csaba.

Idősebb Süllős Gyula halála után a családja tovább folytatta a nemes támogatást, így nekik köszönhetően a somogyi bokszélet továbbra is virágzik. Szereplőik közül pedig többen szorítóba is léptek az ország több pontjáról érkezett öklözők ellen.

Ám még mielőtt a kötelek közé léptek volna a fiatal bunyósok, idősebb Süllős Gyula előtt tisztelegtek a megjelentek. Köztük fia, ifjabb Süllős Gyula is, akinek egyszerre jelentett szomrú és felemelő érzést újra Kaposvárra látogatni az édesapjának emléket állító versenyre.

A Dél-Dunántúli Régiós Központ ökölvívói közül több balatonlellei és kaposvári lépett ringbe. A piros sarok, azaz a somogyiak első győzelmére a harmadik párosig kellett várni. Lakatos Zsolt, a kaposvári Ring SC bokszolója egyhangú pontozással múlta felül ellenfelét.

A kaposvári bunyósok végül felemás mérleget tudtak felmutatni a 13 mérkőzést követően. A ringbe lépő hét kaposvrári közül ketten zártak győzelemmel.

Címkék: süllős, gyula, verseny, sport