A kaposváriak a Győr elleni rangadó megnyerése és a sárvári diadal után a Csepel ellen is szerették volna begyűjteni a három pontot, és hazai pályán már a találkozó elején igyekeztek kézbe venni az irányítást. Az első félidőben nem történt túl sok említésre méltó esemény, Müllerlei fejjel, Hujber egy látványos mozdulattal próbálkozott, de nem sikerült bevenni Botlik kapuját. A 44. percben, Vadas sérülése után Petrók lépett pályára, Lakatos pedig kihúzódott a jobb oldalra.

A szünet után nem kellett túl sokat várni a vezető gólra. Az 51. percben Hampuk beadása után Botlik kapus csak kiütni tudta a labdát, ami Nagy Krisztián elé került, ő pedig a hálóba továbbított. 1-0.

A gól után láthatóan felpörögtek az események; a kaposváriak támadásai szinte mindig veszélyt jelentettek a vendégek kapujára, a csepeliek pedig az egyenlítés reményében rúgták a labdát. A 61. percben Hampuk ellen szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, a büntetőt Nagy Krisztián értékesítette. 2-0.

Öt perccel később végleg eldőlt a mérkőzés sorsa: Hampuk Jovánczait hozta helyzetbe, és a tapasztalt támadó nem hibázott. 3-0.

Házi László tanítványai újabb magabiztos győzelmet arattak, és újoncként továbbra is százszázalékosak a bajnokságban.

Videónk is van minderről!

Kaposvári Rákóczi FC–Csepel FC 3–0 (0–0)

Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1200 néző. V.: Szalai L.

Kaposvári Rákóczi FC: Somodi – Vadas (Petrók, 44. p.), Lakatos G., Havas, Hadaró – Márton, Pintér A. – Hampuk, Nagy K. (Házi B., 70. p.), Müllerlei (Jovánczai, 64. p.) – Hujber. Vezetőedző: Házi László.

Csepel FC: Botlik – Dévai, Haraszkó, Szabó A. (Németh G., 65. p.), Takács L. – Tóth Cs., Fisli, Simon K., Szabó Á., – Somodi Á. (Zimermann, 62. p.), Horváth G. (Rácz, 88. p.). Vezetőedző: Szabó Zoltán.

Gólszerzők: Nagy K. (51. és a 61. p. – a másodikat 11-esből), Jovánczai (66. p.).

Sárga lap: Petrók (81. p.), illetve Horváth G. (32. p.), Szabó Á. (57. p.).

Címkék: csepel, nb3, győzelem, rákóczi, labdarúgás, sport