A Magyar Látványtánc Sportszövetség a 2016 évi Magyar Bajnokságot “A” osztályos besorolásban május 20-21-22-én rendezte meg Budapesten a Pestszentimrei Sportkastélyban.

199 kategóriában 479 produkció, több mint 2700 versenyző mérettette meg magát. Az Ametiszt TSE „A” osztályban 10 koreográfiával nevezett, az átsorolások miatt egyesületünk versenyzőinek egymással is meg kellett küzdeniük. 4 arany, illetve 1. helyet, 3 ezüst, illetve 2. helyet és 3 bronz, illetve 3. helyet szerzett és különdíjjal is gazdagodott. A versenyzők egyben a Mikrokozmosz Alapfokú Művészeti Iskola tanulói is.

“Latin Láz” tagjai: Ángyán Virág, Bakó Sára, Baranyi Liána, Bogdán Boglárka, Bognár Alexandra, Bogyó Tamara, Borza Eszter, Faludy Petra, Halmóczki Lili, Hegyeshalmi Petra, Kiss Adél, Kiss Petra, Nagy Nikoletta, Nyers Laura, Szabó Imola, Varga Eszter

“Rocky Time” versenyzői: Balogh Fanni, Börner Sissy, Cserván Emilia, Faludy Petra, Fejes Viktória, Ferstek Nóra, Hegyeshalmi Réka, Horváth Dóra, Horváth Judit Fanni, Jeges Jázmin Mirjam, Nyári Virág Flóra, Petter Daniéla, Róth Dominika, Simonyi Zsófia, Szabó Johanna, Szanyi Bianka, Tamás Teodóra

“Elvisz Érzés”: Berkes Csanád, Biró Dorotea, Farkas Barnabás, Ferstek Nóra, Galla Mátyás, Káldi Katalin, Máté Zsóka, Péntek Ádám, P. Kovács Panka, Vajda Ármin

Duók: Péntek Ádám-Máté Zsóka, Barkaszi Bálint-Jeges Jázmin Mirjam, Berkes Csanád- Ferstek Nóra, Farkas Barnabás-Biró Dorotea, Balogh Fanni- Faludy Petra, Bognár Alexandra- Bogyó Tamara

Szóló: Nagy Nikoletta

Szombaton került megrendezésre a versenytáncban a Szigó Kupa és ranglista verseny Szentlőrincen.

Junior Latin Ranglista Bajnokságon: Szabó Robin László-Tóth Enikő ezüstérmet szerzett.

Junior I. "D" latin táncokban: Barkaszi Bálint-Jeges Jázmin ezüstérmet szerzett.

Felnőtt C. standard táncokban: Keszler Zoltán-Bognár Alexandra bronzérmet szerzett.

Címkék: ametiszt, látványtánc, bajnokság, sport