2016-ban is megvédte bajnoki címét a Fino Kaposvár! A finálé harmadik mérkőzése az első kettőhöz hasonlóan alakult: Demeter György tanítványai 3-0-ra verték a Vegyész RC Kazincbarcikát, és 3-0-s összesítéssel nyerték meg a párharcot.

A Kaposvár ezzel a legendás Csepel 16 bajnoki címről szóló rekordját is átadta a múltnak.

Nagyszerű hangulatban, a várakozás jegyében, telt ház előtt kezdődött meg a férfiröplabda bajnoki döntő harmadik felvonása a kaposvári városi sportcsarnokban. A somogyiak természetesen nem tudták elképzelni, hogy ne verjék meg harmadszor is a Vegyészt, a borsodiak pedig most már tényleg felszabadultan léphettek pályára.

Bozóki Bence szerezte a mérkőzés első pontját, aztán Dávid Zoltán mutatkozott be egy szép ütéssel, majd egy hatásos blokkal. 5:5 után a hazaiak többször is hibáztak, így hárompontos előnybe került a vendéggárda. A technikai szünet után Rása Alex, majd Bozóki fejezett be sikerrel egy-egy támadást, aztán Magyar Bálint húzta át kétszer is a labdát, pontot érően a Barcika térfelére. A címvédő 11:11-nél fogta be riválisát, Magyar szervájával pedig újra átvette a vezetést. Nagy József sánca után 14:12 állt a táblán, de nem hagyta annyiban a dolgot a Vegyész, így továbbra is izgalmasan alakultak az események a küzdőtéren. Toma Sándor legénysége Szabó Dávid jóvoltából egyenlített (20:20), majd kaposvári pontok következtek egymás után, így a Fino eljutott a szettlabdáig. A hazaiak a második lehetőséget értékesítették, egészen pontosan Árva belenyitott a hálóba, így alakult ki a végeredmény (25:21, 1-0).

Dávid és Rása adta meg a második játszma alaphangját, a hazai közönség pedig továbbra is megállás nélkül buzdította övéit. A Vegyész pillanatok alatt egyenlített, aztán Nagy József remek feladását váltotta pontra Dávid Zoltán. A házigazda Bozóki balkezes ütésével lépett el újra két ponttal, Nagy József háló előtti alakítása aztán már 11:8-ra alakította az állást. Magyar Bálint blokkja után szinte felrobbant a csarnok, 13:8-nál pedig másodszor kért időt a Vegyész szakvezetője. A Fino a második technikai szünetben is őrizte értékes, ötpontos előnyét, és a folytatásban még ezt is sikerült megtoldani egy kicsivel. Időnként mindkét oldalon lankadt a figyelem, ilyenkor lényegében egymás hibáiból éltek a csapatok. Mielőtt a somogyiak megnyugodhattak volna, a Vegyész egy pontra felzárkózott, így jókor jött Demeter mester időkérése. Az egyenlítés, köszönhetően Bozókinak, már nem jött össze, Bagics pedig újra megnyugtató távolságba repítette együttesét. A vendégeknek az adhatott önbizalmat, hogy több hosszú és látványos labdamenetből ők kerültek ki győztesen, de utolérni már nem tudták a kaposváriakat. Dávid begyűjtötte a 24. pontot, Bagics pedig egy foghatatlan nyitással tett pontot a játék végére (25:22, 2-0).

fotó: MTI/Varga György
fotó: MTI/Varga György

A térfélcsere után Bagics jegyezte az első pontot, Dávid Zoltán tekintélyt parancsoló blokkja után pedig már 4:1 állt a táblán. Nagy József szervája után a plafonról pattant vissza a labda, Rása pedig felhúzta a falat a háló elé. Ekkor már öt egységgel járt előrébb a Fino. A barcikaiak ezekben a percekben is becsülettel küzdöttek, de minden bizonnyal ők is érezték, hogy innen már lehetetlen megfordítani az eredményt. 16:10-ről indult a szett harmadik harmada, és a hazaiak magabiztosan őrizték a megszerzett előnyt. Bagics ütötte a 20. pontot, majd Banait kellett lesegíteni a pályáról bokasérülése miatt. Ezután megkezdődött a visszaszámlálás. Magyar ász-nyitása után már 22:13-ra vezetett a Kaposvár, majd egy nagyszerű sánc hozta még közelebb az aranyhoz a fiúkat. Nagy József ütése meccslabdát ért, a szezon utolsó pontját pedig Dávid Zoltán könyvelhette el.
2016-ban ismét duplázott a Fino Kaposvár SE: a Magyar Kupa-elsőség után a bajnoki cím is a somogyi megyeszékhelyen maradt.

A csapat tagjai a Rekord-bajnokcsapat feliratú pólóban vették át a jól megérdemelt aranyérmeket Szita Károly polgármestertől és Egyed László klubelnöktől. A győztesnek járó trófeát a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára, Ludvig Zsolt adta át Bagics Balázs csapatkapitánynak. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 3 millió forint eredményességi támogatással ismerte el az újabb nagy sikert.

Szép volt, fiúk!

Demeter György: "Annak ellenére, hogy mindhárom mérkőzést 3-0-ra megnyertük, nem volt olyan könnyű ez a bajnoki döntő. Gratulálok mindkét csapatnak, és külön örülök annak, hogy megszereztük a kaposvári röplabdasport 17. magyar bajnoki címét."

Toma Sándor: "Az első és a második játszmában a megbeszéltek szerint játszottunk, és igyekeztünk megnehezíteni a kaposváriak dolgát. Sajnálom, hogy a harmadik játszma már nem sikerült jól. Gratulálok a bajnokcsapatnak!"

Fino Kaposvár SE – Vegyész RC Kazincbarcika 3-0 (21, 22, 15)
Kaposvár, 900 néző. V.: Mezőffy, Bátkai-Katona.

Fino: Rása 4, Magyar B. 5, Bagics 11, Nagy J. 10, Dávid Z. 14, Bozóki 11. Csere: Deák (libero), Bögöly. Vezetőedző: Demeter György.

Vegyész: Kovács Z. 2, Juhász P. 5, Toronyai 4, Árva 7, Banai 4, Szabó D. 17. Csere: Dudás és Bene (liberok), Budai, Csányi, Surányi, Bokor 1. Vezetőedző: Toma Sándor.

Az eredmény alakulása:

I. játszma: 1:0, 1:2, 5:4, 5:8, 10:11, 12:11, 14:12, 19:16, 20:20, 24:20, 24:21

II. játszma: 3:0, 3:3, 6:4, 10:8, 13:8, 17:11, 19:13, 19:18, 21:18, 23:20, 23:22, 24:2

III. játszma: 1:0, 4:1, 8:3, 11:5, 16:10, 19:13, 23:13, 24:14, 24:15.

Címkék: bajnok, döntő, Fino, Kaposvár, sport