Az első két mérkőzés alapján borítékolni lehetett a címvédő kaposváriak újabb sikerét, mégis ez volt a legnehezebb összecsapás a három közül. Nehezen lendültek játékba a csapatok, 6:5-nél vezetett először a Fino, Vajda remek blokkja után pedig 8:6 állt a táblán. Szauter Pétert sérülése miatt Takács váltotta. A hazaiak szinte pillanatok alatt léptek el öt ponttal, Horváth Gábor ravasz nyitásainak köszönhetően azonban gyorsan egyenlített a kék mezes Dág. A somogyiak elsősorban a sáncmunkában jeleskedtek, 19:16-nál pedig már másodszor kért időt ellenfelük. A végjátékban Bozóki Bence szervált hatásosan, a végén pedig két hiba pecsételte meg a Dág sorsát (25:20, 1-0).

Hiába szerezte Bagics Balázs az első pontot a térfélcsere után, az első technikai szünetben 8:4-re a Dág vezetett. A kaposváriak nem összpontosítottak eléggé, a vendégek pedig kihasználták az adódó lehetőségeket. Molnár István pontja után már hattal járt előrébb a Dág. Magyar és Nagy egy szép sánccal fújt riadót, majd Németh Ferenc bombázta sikerrel a vendégek térfelét. Ez azonban nem volt elég a fordításhoz, a második technikai szünetben újra hat ponttal ment a Komárom-Esztergom megyei együttes, és már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. A kaposváriak nyitásfogadása szétesett, és a támadásaik is inkább a vendégeknek hoztak pontokat. A 17:25-ös eredményt Horváth alakította ki.

Demeter Györgynek volt mit mondania a szett után, és újra egy harapós, elszánt együttes ment fel a pályára. A Dág 3:0-nál jutott először szóhoz, de egyértelműen a házigazda irányította a játékot. Németh Ferenc fontos pontokat ütött, és a nyitások is sokat javultak. 11:7-nél kért időt először Szauter Ferenc, de fiai továbbra is csak futottak az eredmény után. Bozóki és Magyar szerzett újabb pontokat ezután, az utolsó támadást pedig Németh fejezte be sikerrel (25:19, 2-1).

A negyedik játékrészben is a házigazda akarata szerint alakultak az események. A Fino az elején meglépett négy ponttal, a második technikai szünetben pedig, Magyar húzása után, nyolc pont volt a két együttes közti különbség. A hazaiak hatásosan nyitottak, a vendégek pedig elfáradtak a végére. A kaposváriak szinte tetszés szerint érték el pontjaikat, és már csak a győzelmük aránya volt kérdéses. A végén Németh kiszerválta a vendégeket, majd Vajda juttatta meccslabdához csapatát. A 84 perces ütközet végére Bagics Balázs tett pontot (25:13, 3-1).

Fino Kaposvár SE – Dági KSE 3-1 (20, -17, 19, 13)

Kaposvár, 250 néző. V.: Éva T., Szabó P.

Fino: Vajda 9, Magyar B. 6, Bagics B. 10, Nagy J. 9, Németh F. 25, Bozóki 16. Csere: Deák (libero). Vezetőedző: Demeter György.

Dág: Oszuska G. 1, Krupánszki 15, Horváth G. 6, Szauter P., Jánossy 11, Molnár I. 14. Csere: Koch N. (libero), Takács 5, Hegyi. Vezetőedző: Szauter Ferenc.

Az eredmény alakulása:

I. játszma: 1:3, 6:5, 9:6, 14:9, 14:14, 19:16, 22:17, 24:20.

II. játszma: 3:3, 3:6, 4:8, 5:11, 8:11, 9:15, 13:19, 16:23, 17:24.

III. játszma: 3:0, 8:4, 11:7, 13:8, 20:15, 22:16, 24:18.

IV. játszma: 4:1, 7:3, 12:5, 14:6, 20:10, 24:12.

Címkék: fino kaposvár se, dági kse, röplabda, sport