A 15. fordulót rendezték hétvégén a megye kettő déli csoportjában, a játéknap pedig egy igazi rangadót is tartogatott: a harmadik helyezett Hetes az ötödik Somogysárdot fogadta. A kilátogató nézők izgalmas csatában bízhattak, miután a két fél az ősszel egy gólgazdag, szoros meccset játszott.

- Ősszel a döntetlent játszottunk, sokáig úgy állt és a végén tudtunk győztes gólt rúgni, 4-3 lett. Szerintem most nem lesz annyi gól, de bízom benne, hogy győzni fogunk - mondta Juhász András, a hetesiek mestere.

A somogysárdiak az őszt a 7. helyen zárták, tavaszra pedig azt tűzték ki célul, hogy felérjenek a dobogóra.

- Mindenféleképpen a dobogót cééloztuk meg, tehát, ha nem tűzünk magunk elé célt, akkor nincs értelme csinálni ezt az egészet. Nekünk ez a meccs vítválasztó, mindenképpen meg kell nyernünk ezt a meccset, hogy versenyben tudjunk maradni - tette hozzá Páger Balázs, a somogysárd játékosa.

Az első félidő küzdelmes játékot hozott, olykor szikrázó ütközésekkel tarkított párharcokkal. Mindkét félnek megvoltak a helyzetei, ám egyik csapat sem tudott élni ezekkel, így a félidő 0-0-s döntetlennel zárult.

A második félidő igen izgalmasan alakult. Az 57. percben Horváth Zoltán góljával a hazaiak szereztek vezetést, a három pontot azonban mégsem ők, hanem a Somogysárd zsebelhette be. A hetesi vezetőgólra tíz percen belül érkezett a válasz a túloldalon, majd a 76. percben Páger Balázs találata győzelmet ért a vendégeknek.

A forduló nagy nyertese a listavezető Mezőcsokonya volt, akik 3-0-ra megverték a Kiskorpádot, és miután az üldözük közül a Kadarkút csak ikszelt a Somogyjáddal, a Hetes pedig kikapott, növelték elünyüket a tabella élén.

Címkék: megyei labdarúgás, 2016, somogy, sport