A Kaposvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a fiúval szemben, aki annyira indulatos volt a somogyi lakásotthonban, hogy fenyegetése során még egy kést is megpróbált szerezni.

A vádiratban foglaltak szerint a 2010-ben született, viselkedészavarral küzdő terhelt 2023 februárjában először az egyik nevelt gyermekkel veszekedett az otthon udvarán, ezért társai a szobájába terelték és nyugtatni próbálták. 

A fiú indulata azonban nem csillapodott, tovább provokálta a gyerekeket, aztán kijelentette, hogy le fogja szúrni az egyik szolgálatban lévő gyermekfelügyelőt. A terhelt, hogy fenyegetését nyomatékosítsa, kifutott a szobából és a lakásotthon konyhájában akarta az elől lévő konyhakést magához venni, de ebben az utána futó lány megakadályozta. A vacsorát előkészítő sértett ekkor szintén a konyhában tartózkodott, így a nő is hallotta a vádlott többször elismételt azon fenyegetését, hogy le fogja szúrni őt.

A terheltet végül a szobájában sikerült megnyugtatni, de a késeket az eset óta elzárva tartják a lakásotthonban.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a fiúval szemben próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt, mivel a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak elkövetése miatt a tizennegyedik életévét be nem töltött gyermek is büntethető. 

Címkék: leszúr, nevelő, agresszív, kés, erőszak, gyermekotthon, fiatal, kék hírek